Falunap megvolt. Eső nélkül(!), ami nagy szerencse. Anyuval hajnali fél 4ig tartottuk a frontot, aztán csodával határos módon elindultunk haza. Mondjuk érdekes volt, mert én már 2kor éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége, ha reggelig lötyögök majd apukám rekedtes hangjára meg a midi-alapú dalokra, de azért jól éreztem magam. Találkoztam régi ismerősökkel, dumáltunk, hülyültünk, persze volt némi melankólia is, ami átjárta a faluház környékét. Megindul a szakítós időszak - szomorú, de nem tehetünk ellene semmit. Röviden és tömören meghallgattuk az érintett feleket, és konstatáltuk, hogy bár most rossz és fáj, de hosszú távon így lesz a legjobb mindenkinek. Aztán nekiálltunk inni. Bevallom, nem ittam szinte semmit, egy korty rosét meg 2 Fernetet, szóval nem volt igazán ereszdelahajam, de azért ígyis megvolt a hangulatom. Jó, mondjuk úgy mentem ki, h a francnak sincs kedve ilyen magas páratartalomban mosolyogni a többiekre, meg éreztem, hogy mocskosul hideg lesz már éjfél környékén, és hideg is lett, de legalább nem áztunk el (az esőtől). Kellett ez a báli zene, tökéletesen otthon éreztem magam a színpad előtt, bár tegyük hozzá, a tömeg fele nem is falubéli volt, szóval voltak azért érdekes arcok. Az viszont tény és való, h nem aludtam ki magam, szóval ma 10kor már fix, hogy vízszintesben leszek. Ami még kb. 1 óra tétlenkedés a házban, várakozás a gép előtt, egyek-neegyek viszhangok a fejemben, aztán némi forgolódás a paplan alatt, és álomvilág. Mozgalmasak az estéim, komolyan /CINIKUS/. Holnap meg vár a házimeló, de már azt is kezdem élvezni. Egy idő után megszokja az ember. Meg nemsokára új taggal gyarapodik a család, anyu szerint már jövő héten örömködhetünk, de ez majd kiderül. Meg jöhetne egy kis jóidő is már. Nem az a 40 fok meleg, hanem csak olyan szakadóesőmentes.
6/28/2009
6/27/2009
címkék:
napló
Nagyon nem akar összejönni a falunap. Szeszélyes az időjárás, apu meg bejelentette, hogy nem kockáztatja meg este, hogy elázzon a berendezés, ezért ők valószínűleg nem játszák a bált. Ami számomra azt a következményt mutatja, hogy bál sem lesz. Egyelőre reménykedünk, hogy legalább a műsort nem fogja elmosni az eső, bár elnézve az elmúlt napok időjárását, én talán nem is reménykedek már semmiben. Nembaj, azért anyuval kimegyünk, megnézzük a műsort, este meg majd lesz valami. Ha más nem, kocsmázunk, bár fogalmam sincs, mit terveznek a többiek. Majd kinn a faluháznál megbeszélem velük az estét. Remélem, nem az lesz a vége, hogy megin én leszek a zenefelelős hajnali 4-ig. Persze szoktam élvezni, amíg nem jönnek folyamatosan az emberek, hogy én ezt akarom, én amazt akarom meg hasonlók. És jelenleg egyébként sincs feltöltve a zenei repertoárom, mármint új dalokkal, szóval esélytelen. De majd minden kiderül.
6/17/2009
Akció fedőneve: Vakrandi
címkék:
gondolkodó
Ásó-kapa-nagyharang. Már ha templomban... Számomra egyébként mindig is jobban hangzott volna a sarló-kalapács-Internacionálé kombó, de azok az idők már elmúltak. Természetesen nem ismerem az eredeti felállás etimológiáját, de a manapság uralkodó kapitalista világban valahogy túl jelentéktelennek tűnik e szép mondás. Persze vannak még boldogok, akik a földet öröklik, viszont empirikus perspektívából szemlélve a dolgot a földet nem a boldogok öröklik. Hisz két munkahely meg gyerek mellett kinek van ideje a földre? Ja, de tudom, kinek: a szélsőjobbnak. Persze mondhatnám, hogy a politikának semmi köze ahhoz, hogy két ember összeköti az életét, de nem mondom. Mert van, de nem fogok ebbe most belemarkolni, mert válság van, s ki sokat markol, keveset fog. Mégis hogy legyen így boldog az ember?
Természetesen erre nem fogok választ adni, elsősorban azért, mert nem tudok, másodsorban azért, mert nem akarok. Mert életünk apró örömei olyan mély és tartalmas eseményekben rejlenek, mint amikor húszegynéhány évesen rózsaszín habcsókruhában és fehér tűsarkúban lejtjük végig a nyitótáncot az ifjú párral együtt, amihez persze hozzájárul az, hogy az esküvő minden egyes momentumát titok övezi, pláne a partnerünket, akihez izzadó tenyérrel és sokéves sportolói múlttal lépünk oda, előtte pedig legyűrünk némi gyümölcsből készült vidám nedűt az örömapa készleteiből, ami persze gátlásainkat és feszültségünket nem oldja, de erőt ad ahhoz, hogy elfelejtsük a habcsókruha és a tűsarkú anyagi mivoltát. És persze azt is, hogy kedves családunk gyakorlatilag egy igen kínos vakrandiba hajszolt minket, és a habcsókruha meg a tűsarkú is valóban létezik, ám mi mégis bájos mosollyal járjuk az élet körforgásának hosszú és veszélyes táncát. Hiszen ilyesmi csak egyszer fordul elő az emberrel. A szerencsés emberrel.
Nyilvánvaló, hogy egy lakodalom előkészületeiben is nagy szerencse résztvenni, főleg az ingyenkaja és ingyenpia miatt, és persze az is igen izgalmas kihívás, hogy hogyan rendezel meg egy lánybúcsút teljes pénzhiányban szenvedve, de az, hogy ismét kiélheted kreativitásodat, szerencséssé tesz. És akkor még ott a nászajándék is... Sajnos a prüdéria rossz hatással van a kreativitásra. Főleg, ha te nem vagy prűd.
Az esküvők és a lakodalmak már csak ilyenek. Mindenki ideges, kiabálnak, veszekednek, mert mégis mennyi az annyi, meg a főasztal ott mégsincs jó helyen, az asztaldíszt miért nem rakták fél milliméterrel arrébb, milyen zenekar legyen, oda miért nem vittek még levest, a gyerek futkosás közben elesett, a sógor ismét belekezdett egy szomorú nótába és ki maradjon rendetrakni. De végül minden nevetéssel és egy kiadós lábdagadással végződik.
A vakrandit is idővel kihevered, mert ott a vigasz, hogy az emberek általában nem esküvőkön találják meg életük párját. Az viszont szomorú, hogy - bár ez lenne az élet rendje - az esküvő gyakran nem ezután jön. Már ha egyáltalán jön esküvő, ugyanis társadalmunk emancipált nőtagjai betegesen ellenzik ezt az általuk patriarchális csapdának tekintett szokást. A férfiak pedig mind esküvőre, feleségre és nyugodt családra vágynak, mert kevés elégedetlen férfi van a földön. Mert valljuk csak be, nekünk nőknek semmi sem elég jó. Ha mégis, akkor hazudunk. Ezért szokták mondogatni az esküvő napján a menyasszonynak, hogy "Ez a te napod..." Pedig, ha már a társadalomnál tartunk, egy kapcsolathoz legalább két ember kell, s itt ismét empirikus szemléletemre támaszkodom. Egy esküvőhöz pedig rengeteg ember kell, mert hát nem csak sity-sutty zajlik le az egész.
De középút mindig van, mert kevesebb esküvő kevesebb rózsaszín habcsókruhát és fehér tűsarkút jelent. Egyszerű matematika az egész. Mivel társadalmunk rohamos fejlődésének hála ezzel egyenes arányban csökken a vakrandik száma is. A tiszteletkörök lefutása azonban egyenes arányban növekszik a vidám nedű fogyasztásával. Így egyenletünk leszűkül a kevesebb vendég egyenlő sok pia megoldására. Mert nyilvánosan vihogva elesni tánc közben talán kevésbé ciki, mint nyilvánosan színesre hányni a rózsaszín ruhát. Ám ettől függetlenül próbálkozásaink ellenére sem változik meg az esküvő alapszabálya: semmi sem úgy alakul, ahogy elterveztük.
Mint a mókus fenn a fán, az ifjú pár oly vidám... Nem nagy dolog, mégis jó mindezeknek a részese lenni. Még ha az egyik fényképen pontosan olyan arcot vágsz is, mint aki most jött ki az elvonóról, vagy a videós megörökítette, ahogy kissé becsípve elvágódsz táncolás közben. Hisz minden csoda három napig tart. Vagy amíg a halál el nem választ.
Természetesen erre nem fogok választ adni, elsősorban azért, mert nem tudok, másodsorban azért, mert nem akarok. Mert életünk apró örömei olyan mély és tartalmas eseményekben rejlenek, mint amikor húszegynéhány évesen rózsaszín habcsókruhában és fehér tűsarkúban lejtjük végig a nyitótáncot az ifjú párral együtt, amihez persze hozzájárul az, hogy az esküvő minden egyes momentumát titok övezi, pláne a partnerünket, akihez izzadó tenyérrel és sokéves sportolói múlttal lépünk oda, előtte pedig legyűrünk némi gyümölcsből készült vidám nedűt az örömapa készleteiből, ami persze gátlásainkat és feszültségünket nem oldja, de erőt ad ahhoz, hogy elfelejtsük a habcsókruha és a tűsarkú anyagi mivoltát. És persze azt is, hogy kedves családunk gyakorlatilag egy igen kínos vakrandiba hajszolt minket, és a habcsókruha meg a tűsarkú is valóban létezik, ám mi mégis bájos mosollyal járjuk az élet körforgásának hosszú és veszélyes táncát. Hiszen ilyesmi csak egyszer fordul elő az emberrel. A szerencsés emberrel.
Nyilvánvaló, hogy egy lakodalom előkészületeiben is nagy szerencse résztvenni, főleg az ingyenkaja és ingyenpia miatt, és persze az is igen izgalmas kihívás, hogy hogyan rendezel meg egy lánybúcsút teljes pénzhiányban szenvedve, de az, hogy ismét kiélheted kreativitásodat, szerencséssé tesz. És akkor még ott a nászajándék is... Sajnos a prüdéria rossz hatással van a kreativitásra. Főleg, ha te nem vagy prűd.
Az esküvők és a lakodalmak már csak ilyenek. Mindenki ideges, kiabálnak, veszekednek, mert mégis mennyi az annyi, meg a főasztal ott mégsincs jó helyen, az asztaldíszt miért nem rakták fél milliméterrel arrébb, milyen zenekar legyen, oda miért nem vittek még levest, a gyerek futkosás közben elesett, a sógor ismét belekezdett egy szomorú nótába és ki maradjon rendetrakni. De végül minden nevetéssel és egy kiadós lábdagadással végződik.
A vakrandit is idővel kihevered, mert ott a vigasz, hogy az emberek általában nem esküvőkön találják meg életük párját. Az viszont szomorú, hogy - bár ez lenne az élet rendje - az esküvő gyakran nem ezután jön. Már ha egyáltalán jön esküvő, ugyanis társadalmunk emancipált nőtagjai betegesen ellenzik ezt az általuk patriarchális csapdának tekintett szokást. A férfiak pedig mind esküvőre, feleségre és nyugodt családra vágynak, mert kevés elégedetlen férfi van a földön. Mert valljuk csak be, nekünk nőknek semmi sem elég jó. Ha mégis, akkor hazudunk. Ezért szokták mondogatni az esküvő napján a menyasszonynak, hogy "Ez a te napod..." Pedig, ha már a társadalomnál tartunk, egy kapcsolathoz legalább két ember kell, s itt ismét empirikus szemléletemre támaszkodom. Egy esküvőhöz pedig rengeteg ember kell, mert hát nem csak sity-sutty zajlik le az egész.
De középút mindig van, mert kevesebb esküvő kevesebb rózsaszín habcsókruhát és fehér tűsarkút jelent. Egyszerű matematika az egész. Mivel társadalmunk rohamos fejlődésének hála ezzel egyenes arányban csökken a vakrandik száma is. A tiszteletkörök lefutása azonban egyenes arányban növekszik a vidám nedű fogyasztásával. Így egyenletünk leszűkül a kevesebb vendég egyenlő sok pia megoldására. Mert nyilvánosan vihogva elesni tánc közben talán kevésbé ciki, mint nyilvánosan színesre hányni a rózsaszín ruhát. Ám ettől függetlenül próbálkozásaink ellenére sem változik meg az esküvő alapszabálya: semmi sem úgy alakul, ahogy elterveztük.
Mint a mókus fenn a fán, az ifjú pár oly vidám... Nem nagy dolog, mégis jó mindezeknek a részese lenni. Még ha az egyik fényképen pontosan olyan arcot vágsz is, mint aki most jött ki az elvonóról, vagy a videós megörökítette, ahogy kissé becsípve elvágódsz táncolás közben. Hisz minden csoda három napig tart. Vagy amíg a halál el nem választ.
6/09/2009
Megint jön a hideg...
címkék:
Ádám
Pedig ma fajintos idő volt. Igaz, hogy alig láttam, amikor reggel lementünk Ákossal az üzletbe, mert úgy tűzött a nap, dehát ez van. Holnapra meg lehülést mondanak az időjós bácsik és nénik... De ettől függetlenül tervbe van a bújtatás holnap. :D Tipikus. Ez ismét vegyes érzelmeket kelt bennem, mer kívánom, hogy bár esne az eső holnap és akkor nem kell kimenni a szőlőbe, viszont jobb lenne minél hamarabb túlesni rajta, mer ha nem holnap csináljuk meg, akkor máskor, megcsinálni meg muszáj lesz. A munka már csak ilyen. Ja, és a csúcs: holnap megin borsótfejtek... :D Izgalmas. Ákos is megy végre oviba, mer eddig beteg volt, de nélküle unatkozni fogok itthon :D Ma voltunk NZ-ban, elmentünk a kórházba ledumálni a szülészorvost a lábáról, aztán Tesco-túra meg bicikli-hajkurászás, mer hát a gyereknek meg lett ígérve, hogy szülinapjára bicajt kap. Sajna nem találtunk sehol, vagy csak túl kicsit vagy csak túl nagyot. De pénteken megy a banda BA-ba, majd még arrafele körülnéznek. És ma ettem fagyit! :D Meg vettem a Tescoban joghurtos Milka csokit, mer már úgy kívántam és ezer éve nem láttam seholse olyat, pedig az a kedvencem. De még nem ettem belőle... majd holnap. :D
Egyébként meg borzasztóan hiányzik Ádám. :( Rossz ez így, nagyon rossz, de sajna ki kell bírjam. Remélem, gyorsan itt lesz július 17. mer már megpusztulok nélküle... :( De fura, mennyire jól bírtam eddig. Jó, nem akarom elkiabálni, mer hát ahogy telnek a napok, úgy nő az érzelmi és szellemi hiányom iránta. Ami még furább, hogy a szexuális hiányom még teljesen elviselhető. :D Lehet, beteg vagyok... :o Szóval rossz, hogy nem láthatom őt, meg hogy nem ölelhetem meg, hogy nem bújhatunk össze, hogy nem hülyéskedhetünk együttfürdéskor (meg eleve: hogy nem fürödhetünk együtt), hogy nem piszkál, hogy nem alhatunk együtt... és minden egyéb, amit együtt csinálunk, azaz csinálnánk, ha együtt lennénk. De nem vagyunk, és sajnos még jó ideig nem is leszünk. Tényleg erősen gondolkodok, hogy június végefelé leugrok hozzá Pécsre pár napra. Csak lenne pénzem rá! (De nincs. Qrva válság.)
Szóval egyelőre maradok itthoni mozgalmas napjaimnál, teszem a dolgom, segítek a többieknek. És várok.
Egyébként meg borzasztóan hiányzik Ádám. :( Rossz ez így, nagyon rossz, de sajna ki kell bírjam. Remélem, gyorsan itt lesz július 17. mer már megpusztulok nélküle... :( De fura, mennyire jól bírtam eddig. Jó, nem akarom elkiabálni, mer hát ahogy telnek a napok, úgy nő az érzelmi és szellemi hiányom iránta. Ami még furább, hogy a szexuális hiányom még teljesen elviselhető. :D Lehet, beteg vagyok... :o Szóval rossz, hogy nem láthatom őt, meg hogy nem ölelhetem meg, hogy nem bújhatunk össze, hogy nem hülyéskedhetünk együttfürdéskor (meg eleve: hogy nem fürödhetünk együtt), hogy nem piszkál, hogy nem alhatunk együtt... és minden egyéb, amit együtt csinálunk, azaz csinálnánk, ha együtt lennénk. De nem vagyunk, és sajnos még jó ideig nem is leszünk. Tényleg erősen gondolkodok, hogy június végefelé leugrok hozzá Pécsre pár napra. Csak lenne pénzem rá! (De nincs. Qrva válság.)
Szóval egyelőre maradok itthoni mozgalmas napjaimnál, teszem a dolgom, segítek a többieknek. És várok.
6/04/2009
A letöltés
címkék:
napló
Viki mutatott egy fajintos oldalt, ahonnan nem tudok letölteni... Aszondja, hogy várjak, míg sorra kerülök. Aztán várok, és fél perc múlva közli, hogy nem indítottam el a letöltést, amikor sorrakerültem... Az istennek se tudok sorrakerülni. Pedig ott fenn van a Jack & Bobby meg a Joan of Arcadia is... Végre. Értitek, megtalálom a régi kedvenc sorozataimat, erre lehetetlen letölteni őket. Kapja be a világ.
*pffff*
*pffff*
6/02/2009
Ismét haza...
címkék:
Ádám,
família,
film/sorozat,
napló,
suli
Kisújfalura.
Ismét elérkezett az idő, hogy elhagyjam kedvenc városkámat 3 hosszú és mozgalmas hónapra, amit otthon töltök (kivétel majd a Fehérváron töltött néhány nap) téblábolással, babázással, lagzikrakészüléssel, borfesztivállal, kerti munkával, házimunkával, Ádám-után-sóvárgással, esténként film- vagy sorozatnézéssel, meg még istentudja mi mindennel, meghát az is lehet, hogy lesznek unalmasabb és kevésbé mozgalmas napjaim, amit zabálással fogok eltölteni. (Fúúúú, remélek, ehetek majd sok fagyit meg dinnyét, meg még sikerül elkapnom az eperszezont is! :D).
Jó lesz már otthon. Csak nehogy túl sok legyen... :P Persze szörnyű lesz Ádám nélkül, de ezt majd túlélem valahogy, különbenis erős vagyok én (csak türelmetlen). De jó is lesz, mert családozhatok, lóghatok a régi és örök barátokkal, még azon is gondolkodtam, hogy előhalászom a régi görkorimat, hátha még működik ;p De majd még ki fogok találni egy csomó érdekes elfoglaltságot, pl. nekiállok porkrétával rajzolgatni, vagy temperával festegetni, vagy újra karkötőket gyártani (úgyis fogynak a csuklómról...), vagy fotózni járok majd a fájintos kis partygépemmel ;p
Nem mondanám, hogy sok tervem van a nyárra - csak a szokásos. Ami annyit takar, hogy ismét sodródok az árral és csinálom, amit kell meg ami jólesik. De az fix, hogy ha már megtaláltam magyarul a Joan of Arcadia-t meg a Jack & Bobby-t is, azokat tuti letöltöm, vagy majd Istvánt megkérem, hogy töltse le nekem. Meg persze végig kell néznem az összes Star Trek filmet, amit ma írt ki nekem Viki DVD-kre, szóval az is lehet, hogy rajongó leszek ;p Sőt, majd tartok talán Star Wars maratont is, esetleg akkor, ha jön hozzám Ádám nyáron (úgyis megígértem neki, hogy egyszer maratonozunk együtt).
Szóval jó lesz a nyár, lesz sok idegeskedés (húúú, bakker, ruhát meg cipőt is kell vennem... ijj...), főleg ruha ügyben... Remélem, Évának nem lesz gond, ha Erika lagzijára már megveszem a ruhát és az lesz a koszorúslány-ruhám is, mert hát azért nem olyan olcsó egy megfelelő és szép ruha manapság és anyukám már ígyis rám költötte hónapokig az egész fizetését és válság is van és szar a helyzet. És akkor ne beszéljünk a cipőről... komolyan, szerintem vagy mezítlábas leszek a lagzikban, vagy sportcipőben, mert félek, hogy nem találok normális lapos talpú cipőt, ami kényelmes, nem emészti fel a lábaimat és még passzol a ruhához is. Istenem... sose aggódtam még ilyen dolgokon. Jó, mondjuk már késő van meg az agyam sincs a helyén. És még mindig utálok alkalmi ruhát és cipőt vásárolni, és azt hiszem, örökké utálni is fogom az ilyen szituációkat. Hiába: van, ami nem változik bennem. De bízok a szebb jövőben :D
Szóval holnap irány haza, vár otthon a sok cucc, amit apuval múlt pénteken hazavitettem. Azokat helyre kell rakni, de lehet, h az csak csütörtök délutánra marad, de az is lehet, hogy péntekre (mert ugye csütörtök reggel fél 7kor irány a fogorvos, aztán ha kapok szurit, akkor ott gondok lesznek a vérnyomásommal, és legutóbb is egész nap minden bajom volt a két szuritól, amit kaptam az ínyembe). Meg péntek este jó lenne egy nagybeszélgetős estét is tartani csajokkal. Hajnalkával mindenképp, mer ráncba kell szedni őt, különben bajok lesznek, azt meg nem akarom.
Vizsgaidőszaknak meg vége. Még csütörtök este lesz egy kálváriám a MemoQ-kal, mert Bocz bácsinak még be kell küldeni azt a feladatot... De van internet, meg súgó, meg kedves csoporttársak, akik segítenek, majd kiokoskodom valahogy a dolgot.
És most elteszem magam holnapra.
11 óra múlva meg irány haza!
Haza haza.
Ismét elérkezett az idő, hogy elhagyjam kedvenc városkámat 3 hosszú és mozgalmas hónapra, amit otthon töltök (kivétel majd a Fehérváron töltött néhány nap) téblábolással, babázással, lagzikrakészüléssel, borfesztivállal, kerti munkával, házimunkával, Ádám-után-sóvárgással, esténként film- vagy sorozatnézéssel, meg még istentudja mi mindennel, meghát az is lehet, hogy lesznek unalmasabb és kevésbé mozgalmas napjaim, amit zabálással fogok eltölteni. (Fúúúú, remélek, ehetek majd sok fagyit meg dinnyét, meg még sikerül elkapnom az eperszezont is! :D).
Jó lesz már otthon. Csak nehogy túl sok legyen... :P Persze szörnyű lesz Ádám nélkül, de ezt majd túlélem valahogy, különbenis erős vagyok én (csak türelmetlen). De jó is lesz, mert családozhatok, lóghatok a régi és örök barátokkal, még azon is gondolkodtam, hogy előhalászom a régi görkorimat, hátha még működik ;p De majd még ki fogok találni egy csomó érdekes elfoglaltságot, pl. nekiállok porkrétával rajzolgatni, vagy temperával festegetni, vagy újra karkötőket gyártani (úgyis fogynak a csuklómról...), vagy fotózni járok majd a fájintos kis partygépemmel ;p
Nem mondanám, hogy sok tervem van a nyárra - csak a szokásos. Ami annyit takar, hogy ismét sodródok az árral és csinálom, amit kell meg ami jólesik. De az fix, hogy ha már megtaláltam magyarul a Joan of Arcadia-t meg a Jack & Bobby-t is, azokat tuti letöltöm, vagy majd Istvánt megkérem, hogy töltse le nekem. Meg persze végig kell néznem az összes Star Trek filmet, amit ma írt ki nekem Viki DVD-kre, szóval az is lehet, hogy rajongó leszek ;p Sőt, majd tartok talán Star Wars maratont is, esetleg akkor, ha jön hozzám Ádám nyáron (úgyis megígértem neki, hogy egyszer maratonozunk együtt).
Szóval jó lesz a nyár, lesz sok idegeskedés (húúú, bakker, ruhát meg cipőt is kell vennem... ijj...), főleg ruha ügyben... Remélem, Évának nem lesz gond, ha Erika lagzijára már megveszem a ruhát és az lesz a koszorúslány-ruhám is, mert hát azért nem olyan olcsó egy megfelelő és szép ruha manapság és anyukám már ígyis rám költötte hónapokig az egész fizetését és válság is van és szar a helyzet. És akkor ne beszéljünk a cipőről... komolyan, szerintem vagy mezítlábas leszek a lagzikban, vagy sportcipőben, mert félek, hogy nem találok normális lapos talpú cipőt, ami kényelmes, nem emészti fel a lábaimat és még passzol a ruhához is. Istenem... sose aggódtam még ilyen dolgokon. Jó, mondjuk már késő van meg az agyam sincs a helyén. És még mindig utálok alkalmi ruhát és cipőt vásárolni, és azt hiszem, örökké utálni is fogom az ilyen szituációkat. Hiába: van, ami nem változik bennem. De bízok a szebb jövőben :D
Szóval holnap irány haza, vár otthon a sok cucc, amit apuval múlt pénteken hazavitettem. Azokat helyre kell rakni, de lehet, h az csak csütörtök délutánra marad, de az is lehet, hogy péntekre (mert ugye csütörtök reggel fél 7kor irány a fogorvos, aztán ha kapok szurit, akkor ott gondok lesznek a vérnyomásommal, és legutóbb is egész nap minden bajom volt a két szuritól, amit kaptam az ínyembe). Meg péntek este jó lenne egy nagybeszélgetős estét is tartani csajokkal. Hajnalkával mindenképp, mer ráncba kell szedni őt, különben bajok lesznek, azt meg nem akarom.
Vizsgaidőszaknak meg vége. Még csütörtök este lesz egy kálváriám a MemoQ-kal, mert Bocz bácsinak még be kell küldeni azt a feladatot... De van internet, meg súgó, meg kedves csoporttársak, akik segítenek, majd kiokoskodom valahogy a dolgot.
És most elteszem magam holnapra.
11 óra múlva meg irány haza!
Haza haza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)