Napi bölcsesség

Azt hiszem, nem kell az embernek öregnek lennie ahhoz, hogy igazán értékelni tudja a csendes vasárnap estéket.

Vegyünk élő példaként engem: anyukámmal ülünk a nappaliban (vagyis ő fekszik a kanapén) és Dzséjlós romantische filmet nézünk. Elég szürreálisnak hat a kép (pláne azoknak, akik ismernek), de valójában nem foglalkoztat. Mentségemre szolgáljon, hogy közben ezer más dolgot csinálok (egy helyben ülve - spooooooooky), de minek is mentegetőzök? Szeretek anyámmal TV-zni (nem mintha olyan gyakran TV-znénk együtt, de talán pont ezért szeretem).

Én, a stresszgombóc

Bár előzőleg azt írtam, csak a vizsgaidőszak után jelentkezek, most mégis úgy döntöttem, írok. Már csak egy vizsgám van hátra (amire éppen most is tanulnom kéne, de annyira nincs kedvem), ami kissé nehéz, de persze ma még hozzá se fogtam. Meg eleve, már haza akarok menni, nincs kedvem itt lébecolni az Orsi, a Réka meg a saját jegyzeteim fölött. De még itt a mai nap, meg a holnapi, és csak szombaton mehetek haza. Persze mehetnék pénteken is, de nem akarok 2 órát várakozni a keletiben. Bár még az is lehet, hogy ígyis várakozni fogok, mivel az AVALA EC sosem érkezik időben... Na jó, talán néha, de általában olyankor, amikor én nem utazok. Szóval talán mindegy is, mikor megyek haza. De talán tényleg jobb lesz szombaton hazamenni, legalább lesz időm rendberakni a lakást. Csak az a baj, hogy erősen gondolkodok azon, hogy inkább holnap mennék. Mert ma is lenne időm rendet rakni, bepakolni, meg még mosni is (bár ezzel meg kell várnom a Vikit)... Jó lenne már otthon lenni, távol a vizsgáktól (fúúúúúj). Meg már a stressztől is egy ideg vagyok (érzitek azér a mondat irracionalitását, ugye?). Állandóan kínoz a gyomorideg, minden bajom van már. Annyira belefáradtam ebbe a hajtásba. Mert most tényleg hajtottam. Még csak egy tárgyat buktam el, azt is csak azért, mert holnap lenne belőle a vizsga, és mivel a posztkol is holnap van, ezért nem tudnék rá tanulni rendesen. Viszont a posztkolt meg muszáj megcsinálnom, mert 1: csak ősszel hirdetik meg, 2: 4 kreditet ér. Angol irodalom 2 meg lesz tavasszal is, majd akkor megcsinálom... Na szóval ez a félév tényleg kemény volt... pfff... 48 kreditet vettem föl... nem is vagyok normális. Csak nem tudom, következő félévben hogyan fogom elérni a 180-at... Az élet egyik nagy kérdése.

És ez az! Annyi minden jár a fejemben, egyszerűen nem tudok koncentrálni arra, amire tényleg kellene, és már szétrobban az agyam. Most is tanulnom kéne (de ezt már mondtam), mégis itt blogolok, mintha nem lenne semmi gondom (mindent tagadok). De hiába veszek nagy levegőt, a mellkasom ugyanúgy feszít, a gyomorideg nem nyugszik le, semmi sem történik. Pedig igazán büszke lehetnék magamra (a teljesítményem miatt), de mégsem vagyok. Semmi sem vagyok igazából, csak folyamatosan ideges. Hiába, erre nincs orvosság (vagy ha van, akkor én még nem tudok róla).

De az is lehet, hogy már nincs is büszkeségem. Sírnom kéne, de valahogy nem megy. Talán régi önmagam újra felszínre tör (lásd "mindent tagadok" rész), és megint kőkemény leszek, aki mindent elfojt (na ez most lehet, nem tökéletes nyelvtanilag, bár Freud valószínűleg lelkesen bólogat valahol a pokol tornácán). Ennek mondjuk nem örülnék, de hát lesz, ami lesz. Különben is, most a posztkolra kell összpontosítanom.

Rinyálás vége. Mentem tanulni (az legalább hasznos).