Próbálok tisztán látni ebben a nagy szerencsétlenségben. Válaszokat akarok, keresem őket, de semmit sem találok. Ha Isten nem hagyott el minket, akkor most épp micsinál? Nyilván a mocskot és a szart pucolja a háza táján, mert abból van ott bőven. Jól teszi. Miközben ő ott fekszik mély kómában, csövek lógnak belőle mindenhol, vérzik... Nem kérek igazságot.
Megpróbáltam Ákos betegségét pozitív nézőpontból felfogni: összehozta a családunkat, ahogy eddig még semmi más. De a kérdés még mindig ott van: miért rákos egy 2 éves kisfiú? ... És miért kap agyvérzést egy alig 21 éves lány csak úgy a semmiből? Nem akarok igazságot, mert az fájna.
Hogy dühös volnék? Nem tudom... Talán. De a dühöt könnyebb így kezelni, hogy megbénit bennünket a félelem. Keresem az értékét. Próbálom betájolni, hogy most ő ott lehet-e a spektrum végén.
De várni kell. De mire? Újabb vérzésre? Arra, hogy lebénul? Hogy majd nem emlékszik? Vagy hogy minden rendben lesz?
A tehetetlenség a lehető legönzőbb dolog. Akarjuk, de nem vagyunk képesek rá. Mindig akarunk. Mindig mindent. Ilyen az emberi őstermészet.
És nyugton várjuk a holnapot, hátha változik valami, hogy valami talán jobbra fordul. Csak várunk, találgatunk, mégsem tudunk semmit.
Egyedül vagyunk a félelemmel, a hitünkkel, a reményekkel.
De Isten nincs itt velünk.

Ma kapott el igazán az érzés, hogy vége a nyárnak. Legalábbis számomra. Bár az is lehet, hogy csak azért vagyok ilyen letargikus, mert éppen a nehéz napokban vagyok, mert hülye idő van, mert Hajnalkának agyvérzése volt, és mert egyszerűen csak akarom, hogy vége legyen. Mindjárt itt van augusztus közepe és még csak strandolni se volt lehetőségem elmenni. Éljen a válság. Na nembaj, de voltam Székesfehérváron... :) Jó volt, jól éreztem magam, csakhát vége lett gyorsan a hétnek is, örökké meg nem lebzselhetek ott, szóval ismét itthon tengek-lengek. Meg idegeskedek. Bár ez utóbbit elég jól tudom titkolni, szerintem mindenki teljesen érzéketlennek és nemtörődömnek hisz, csak mert nem omlok össze sírva. Nem érdekel, jogom van úgy feldolgozni a helyzetet, ahogy tőlem telik és ahogy nekem megfelel. Nem akarok megin közönyös lenni, csak ma ilyen kedvem van. Talán holnap emberibbnek tűnök majd önmagamnak. Addig meg toll a fülembe.