b ...:::craftológia:::...: június 2012

6/30/2012

Hó'végén

Helyszín: Kisújfalu, Szlovákia
Na most így hidegzuhany után (elfogyott a melegvíz, de úgy igényesen, pedig hajat is akartam mosni, de elég volt csak lezuhanyozni a jéghideg vízzel...) dögmelegem van, meg szinte egész nap kinn voltam a melegben, egy kis fűgereblyézés meg tengés-lengés, de legalább már lesz némi emberi színem is. A lábam pölö sose volt még ilyen barna, mint most (persze ez nem az az igazi lebarnulás, csak fél árnyalattal sötétebb a bőröm). Nameg a hátam közepe, ahol már vagy háromszor leégtem, mert oda nem ér el a kezem, így ott egymagam nemigen tudom bekenni. Legutóbb már annyira elkeseredtem, amikor eszembe jutott, hogy ki kell gazolnom a hagymát és már megint tűz a nap, hogy bevetettem a hirtelen vett ötletet: 30 cm-s vonalzó. Jól ki is röhögött mindenki, meg én is magamat, miközben kínlódtam a folyamattal, de ez van, mégegy leégés már nem hiányzik a hátam közepének. Meg igazából a gondolata nem olyan vicces ennek, mint a látványa, na és hát ezt csak én láttam. 

De különben becsületesen igyekszek munkálkodni, besegíteni anyunak a kertben, kapálgatok, gazolok, uborkát szedek (megint uborkaszezon meg bűz a pincében), meg amit anyu még kitalál, hogy csináljam meg. Most, hogy itt ülök az ágyamon, érzem csak igazán, hogy elpilledtem. Tegnap, vagyis már ma volt akkor, mikor hazaértem, és egy órával kevesebbet aludtam, mint szoktam, ez lehet a bajom. Meg persze a 36 fok árnyékban. Most meg már elmúlt fél 11 és még mindig 30 fok körüli a hőmérséklet, ez nem emberi. De majd most éjjel jól kialszom magam, holnap meg egész nap szenvedés, de arra már lélekben készülök. 

Írok itt össze-vissza mindent, inkább megyek aludni, még mielőtt eldurvulna a "beszélőkém." 

6/24/2012

Újra itthon

Helyszín: Kisújfalu, Szlovákia
Tegnap annyira ki voltam purcanva már, hogy nem volt erőm nagyjából semmire. De azért még kipakoltam a bőröndökből, táskákból, bár még egy adag lomtalanítás vár rám, mert a fiókjaimban megint káosz uralkodik. Talán ma délután megejtem, ha drága szüleim nem terveztek be semmit. Már éhes is vagyok, fincsi rákot fogok ebédelni, alig várom.

Sikeresen hazacuccoltunk tegnap, Ádámnak is leadtam az ottmaradt dolgait hazafelé. A konferencia is lement, komolyabb problémák nélkül. Csak hát meleg volt, sokat talpaltunk meg ücsörögtünk, a lábam még mindig be van dagadva. De jó volt, megismertem új arcokat is és jókat szórakoztunk napközben. Minden nap fél 6 körül estem haza, aztán takarítottam, pakoltam, meg hasonlók. Péntek este pedig átrendeztem a szobát, egy kis bútortologatást még kibírtam. Az igaz, hogy háromszor is megcsináltam, mert az első két koncepció nem tetszett. 

Most itt ücsörgök kinn a teraszon, állítólag 26 fok van, de ez sokkal elviselhetőbb, mint a 30 fok a panelban. Jövő héten meg sajnos újra vár rám a kapálás, de majd okos leszek, és korán kelek, hogy kb. reggel 10-ig végezzek az aznapi adaggal. Így mondjuk nem sülök le, de inkább ez, mint a leégés. 

Tegnap megfájdult a fogam/ínyem, ma is érzem még, de terjed lefelé, talán inkább a torkommal van gond. Ha holnap is fáj még, kénytelen leszek dokihoz menni, de ez van. A kimerültség talán kihozza belőlem a betegséget. Bár tegnapról mára aludtam 9 órát, amivel behoztam az elmúlt három napot, mert a meleg miatt éjjel 2 óra körül aludtam el mindig és fél 7kor meg keltem, aztán délután 4-5-ig meg hajtás volt kisebb-nagyobb szünetekkel. 

Valamit meg kéne harapnom, mert ebéd csak 1-kor lesz, és csak egy almát reggeliztem és már majd éhenhalok.   

6/20/2012

Panelszauna

Helyszín: Pécs, Magyarország
Már kinn kezd lehűlni a levegő, szóval reménykedek, hogy a lakás is lehűl egy kicsit éjjel, mivel tegnap éjjel bevált a nyitott ablakos dolog - reggel fél 8-kor egész kellemes idő volt. De hát napközben nagyjából 30 fokosra felmelegszik a lakás, merthogy becsuktam az ablakokat, hogy ne jöjjön be a meleg, de nem sokat ért az egész. 

Túl vagyunk a konferencia első napján, nagyon kis családias az egész, mert kevesen vannak a népek, így remélhetőleg nem is lesz majd olyan nagy zűrzavar. Holnap fél 7kor kéne kelnem, ami azt jelenti, hogy fél óra múlva aludnom kéne már, de nem fog menni ilyen melegben, még várok egy kicsit, megnézek egy részt a sorozatomból, hátha addigra pár fokkal hidegebb lesz. 

6/18/2012

Nyár van

Helyszín: Kisújfalu, Szlovákia
Hogybasszameg. Kijöttek a 30+ hőmérsékletek, nem egy világálom ilyen melegben kinn kapálni vagy borsót szedni a kertben. Már legalább ötféle módon lesültem, illetve égtem, de még így is hófehérke vagyok. Jó dolog ez a kertbendolgozás, de szombaton elég ügyetlen voltam: anyuval fölkaróztuk a paradicsomot, én vertem bele a földbe a fakarókat, anyu meg kötötte hozzájuk a paradicsomot; én meg elővigyázatosságból kesztyűt húztam, hogy ne menjen szálka a kezembe, és egy gyenge pillanatomban kicsúszott a balta a kezemből, majd a nagylábujjamon landolt, még szerencse, hogy nem az élével. Így is fájt, mint az állat egy ideig, de legalább nem törött el meg semmi komoly. Aznap falunap volt, még táncolni is tudtam, szóval tényleg túléltem. 

Holnap utazok vissza Pécsre a konferencia miatt, szerdán nem mehetek, mert a korai vonat egészen Berlinből jön, és mivel kijött a kánikula, biztos, hogy késik. Mondjuk a délutáni, amivel megyek, is valószínűleg késni fog, de Prága azért közelebb van, mint Berlin, kisebb az esélye a nagy késésnek. A MÁVról meg ne is beszéljünk, az IC biztos késik majd. Jó kis pár napom lesz Pécsen, napközben konferencia, késő délután meg este meg majd takarítok, összepakolok, mer aztán apu jön értem meg a cuccaimért. Még jó, hogy csütörtökre már enyhébb időt jósolnak, így nem lesz dögmeleg. 
Na meg elhatároztam, hogy ha már úgyis itthon leszek egész nyáron, erősíteni fogok, ami jól jön majd, ha röplabdázni fogunk esetleg, meg úgy egyébként is, legalább mozgok benn a hűsben, és nem kinn a melegben. 

Most meg lelépek egy üccsire a kocsmába, közben meg a szél fújja a hajam és megszárad rendesen.  

6/13/2012

Szaridők

Helyszín: Kisújfalu, Szlovákia
Szakad az eső, fúj a szél, hűvös van (mondjuk ez annyira nem vészes, úgyis utálom a negyvenfok meleget, márpedig hétvégére már az jön). Úgy volt, hogy megyek ki mamával a temetőbe sírt rendberakni, de hát esőben fölösleges vállalkozás lenne, így maradok itthon. Porszívózni meg felmosni kéne, de asszem, az délutánra marad. Éjfél körül a hasam is elkezdett kínozni, úgyhogy nehezen aludtam el, de ma reggel 7-kor megint fölébredtem. Lehet, hogy a szervezetem így figyelmeztet, hogy 1-2 órával hamarabb kellene felébrednem, meg megint stresszes vagyok, de hogy mi miatt, azt már csak az álmaimban tudom kideríteni. Lehet, hogy a film, amit este néztem, túlságosan hatott a lelkemre, de ugye nem tudtam végignézni, mert jöttek a körök a fürdőszoba és a szobám között. Rossz ez a nap, még takarítani se nagyon van kedvem, viszont van pár órám még, hogy megjöjjön a kedvem. Ebédre is ki kellene találnom valamit, majd körbenézek, mik a lehetőségek.

Osztálytalálkozó megvolt, egész jó volt, csak hamar elpilledtem, meghát olyan vihar kerekedett estére, hogy látni se lehetett az esőtől, csak amikor épp jött egy nagy villám és kivilágított mindent. Fényképezőt nem vittem, így no pics. A ráadás vasárnap reggel 7-kor jött a találkozó után, aminek még most is érzem a következményeit: elkezdte húzni a görcs a vádlim, de úgy, hogy pisilni fél lábon ugrálva jutottam el, és elég nehéz volt a járás még tegnap is, ma már jobb, majd a takarítással rádolgozok, aztán csak elmúlik teljesen. 

Közben új csomózott díszen töröm a fejem, mert még anno egy vad és alkoholdús éjszakán kissé szétzúzódott az övtáskám, a külső anyag kiszakadófélben van, arra kéne valamit varrni vagy eszkábálni, hogy ne legyen olyan feltűnő. De még nem döntöttem, hogy mit meg hogyan, egyelőre a színeken próbálok gondolkodni, mert zöld az Eastpak övtáskám (azaz khaki vagy kheki vagy mi ennek a színnek a neve - imádom a színt, csak a megnevezésével nem vagyok kibékülve), és ahhoz nem túl sok dolog passzol. De legalább várható új DIY projekt, mert ezt szombatra meg kellene csinálnom (remélem, anyu nem kéri kölcsön aznapra :D ). Meg van egy régi Kenvelos kabátszerűségem, az is összevissza van szakadva, de ha nem gombolom be, akkor még rámjön és használható :D (mondjuk valami agyatlan idióta picsa kiégette egy koncerten a hátán - szinte a nyakrésznél, jóhogy nem a tarkómba nyomta a kibaszott cigit, sose értettem, hogy mér kell a baromi nagy tömegben egy koncerten, ahol kb. mindenki a másik plusz-mínusz 30 centis intimszférájában gyakorlatilag a mínuszban van, mer tér az nincs, de rá kell gyújtani, én kis naiv meg nem gyújtottam rá, amikor egyszerre 100 irányból nyomtak/löktek vagy akármi). Szóval azt meg kellene varrogatnom majdan. Mert tök jó az a kabát, csak hát közben megnőttem bőségekben :D 

(Bocsánat a sok káromkodásért itt a végén, de azt a csajt agyon tudtam volna verni, mert még neki állt följebb, amikor rászóltam, hogy kiégette a kabátomat, de előtte még belenyomta Ádám karjába is a cigit, mer ő csak jól érezte magát... meg még agyon is verném, de azóta nem láttam.)

6/01/2012

Most, hogy hazaértem...

Helyszín: Kisújfalu, Szlovákia
...és már majd elalszok (pedig még csak 8 óra van), említést teszek az új kinézetről is, vagymi.

Mivel sikeresen letudtam a félévemet, jön a nyár, lesz időm egy csomó karkötőt gyártani, meg egyéb SK projektekre, amik ezután a külön menüpont (page) alá kerülnek egybeolvasztva, dátum nélkül. Persze amit csak megmutogatok kész állapotban, azok saját posztot kapnak a főoldalon (fura még ez az új megoldás - a dinamikus sablon -, de sokkal letisztultabb és átláthatóbb, mint az eddigi dizájn, pláne, hogy panaszkodtak, hogy a háttérkép miatt olvashatatlan a blog, amire már én is rájöttem időközben). A régieket nem töröltem, mert nem volt kedvem hozzá, ennyi :)

Lett "költészet" page is, ami szelektált saját alkotásaimat rejti, de ez nem valószínű, hogy bővülni fog a közeljövőben.

És akkor egy kis valóvilág: esőért imádkozok, hogy ne kelljen holnap a szőlőben kapálni, mert valahogy az elmúlt pár nap után nem vágyok ilyesmire. Lényegében fizikailag nem merültem ki, mégis úgy érzem. De az is lehet, hogy csak a front miatt vagyok ilyen zombi, meg mert már három napja reggel 6-7 körül keltem (nem ébresztőre).  

Érdekesség: azt hiszem, ma egy Tourette-szindrómás pasit láttam (= volt időm percekig figyelni) a vonaton, mert kabinos volt a vagon, ő meg kinn állt a folyosón a látókörömben. Nagyon rossz lehet ezzel együtt élni, a két fiatal srác, akik egy vagonban utaztak vele, ha a hallásom nem csal, jól ki is röhögték a háta mögött... 

Félév lezárva

Helyszín: Pécs, Magyarország
Hát, lehetett volna rosszabb is. Büszke vagyok magamra.


Mondjuk a konzultációs "igen"-t is illő lenne beírni...