b ...:::craftológia:::...: november 2010

11/11/2010

Most a - kivételesen +

Ma viszonylag minimális erőfeszítéssel olyan sok ötletet sikerült kicsikarnom magamból, hogy magam is meglepődtem, és ez azt is bizonyítja, hogy még egyelőre nem fenyeget a neuronelhalás veszélye. Persze azért nem érzem magam egyből világmegváltónak, mert hát az rendben van, hogy ötleteltem, azonban ezeket az ötleteket írott formában meg is kell valósítani. Okosossan. Meg az is zavar egy kicsit, hogy a fő témától ezek az ötletek egy kicsit távolabb állnak, mint ahol igazából állniuk kéne, de sajnos ezek az ötletek nem olyanok, mint Boborján, hogy oda állhatnak, ahová akarnak. De össze fogom hozni, jó lesz, legfeljebb a fő téma változik, csak legyen jó az egész és elégedett legyek vele. Meg a tanárok is. Bár addig még sokszor kell aludnom az ötleteimre, mire végső formájába erőszakolom ezt a szakdolgozatot. Most épp pozitív hangulatban vagyok még el nem készült művemet tekintve, és itt zárjuk is le a témát, mielőtt még belezavarodnék a folyamat elemzésébe, és elveszteném ezt az apró örömöt, amit ma éreztem. És érzek.

11/08/2010

Őszösítés

Én nem reklámozom a karácsonyt már novemberben, így csak egy szolid változtatást rittyentettem ide az új sablontervező segítségével (annyira már azért nem új, de ezt úgy érzem, lelkiismeretfurdalás nélkül reklámozhatom), jót tesz a fáradt lelkemnek is ez a színkombináció. Majd lesz bejegyzés is, valószínűleg otthonról, mert hétvégén készülök haza. Pont.

UPDATE
Igényesen kiütöttem magam némi kiadós olvasással, merthogy nekiestem a szakdogámnak, persze a jóégtudja, mi lesz belőle (meg belőlem). Igazából előre nem haladok, csak a háttérismereteimet próbálom bővíteni némi (szak???)tudással, de valahol el kell kezdeni... vagy inkább felvenni a szálakat, amiket 1 éve félretettem. De mégcsak nem is érlelődtek, talán a pálinkafőző biznisszel biztosabb jövőt tudnék teremteni magamnak...
És bár utálom az esőt, de ma kivételesen szép idő volt. Hiába: november van, lassan már olyan nekem ez az időszak, mint az ópium. Meg voltam vel sminkvásárlós körúton, azaz sétányon, és ez mindkettőnket felvidított, ami meg nagy ajándék ilyen ínséges időkben. Holnap teszek mégegy kört, merthát jön az ösztöndíj, és hát azért valahogy mégis bennem van, hogy jönnek az ünnepek, ezért be kell szereznem egy (sötét)zöld körömlakkot, ami kivételesen lehet csillámos is, de kihagyhatatlan. Őrültködni kell, különben belül őrülök meg.
Csókolom.