Általában nem zavar, ha a pocakbőségem nagyobb a mellbőségemnél. De amikor már fájdalmas, amikor már csak undok módon kívánja a kicsike az étket, én meg engedek neki, mert gyenge akaratú vagyok, ha kajáról van szó, na hát akkor már valahogy nem tetszik, amit látok (és érzek, mert hát szúr meg hasít). Talán majd holnaptól böjtölök, és egy nap csak háromszor fogok enni. Talán. (Úgysem így lesz, de jól esik leírni, mert így legalább elmondhatom, hogy én megpróbáltam.)
Meg egyébként sem estek jól az ünnepek, de nincs kinek elmesélnem, szóval inkább itt sem panaszkodom szét a szívemet. Ádám is hiányzik, de valószínűleg most azért visel meg jobban a dolog, mert napok óta nem beszéltem vele. Pedig most nem is morcos... :)
Meg aztán majdcsak kiheverem az ünnepeket. Inkább tanulok, addig se foglalkozok magammal. De ma nem, ma pihenek, már nem zabálok, csak tengek-lengek a házban, aztán valahogy lesz. Mert mindig van valahogy, olyan nincs, hogy sehogy sincs.
Ennyit erre az évre. A szokásos áttekintősdi januárra marad, a vizsgaidőszak után majd számot vetek arról, hogy van-e olyan hiba, amit még nem követtem el. És ha van, akkor megfogadom, hogy majd elkövetem. Aztán bízok a fogadalmak örök törvényében, hogy az ember sosem tartja be őket.
BÚÉK mindenkinek! Majd jövőre jelentkezek...
