Alkottam

A mintákat itt találtam.

Lentről, a porból

Minden egyes szobaátrendezési meg nagytakarítási meg szortírozós alkalom után valahogy úgy érzem, változás lesz. Pláne, hogy anyu a függönyömet is leszedte a festés miatt, és a nagy gesztenyefák felé meredve rámköszönt az ősz. Csak egy pillanatra találkoztunk, de aztán kint a teraszon már beszélgettünk is rendesen. Persze nem sírtam el neki minden bánatom, de jó, hogy újra itt van. Kizökkent majd a megmaradt nyári nemtörődömségből és predátor üzemódba kapcsol az agyam. És talán a gyász sem lesz olyan elviselhetetlen. Még mindig képtelen vagyok "beszélni" róla, talán azért, mert tavaly ilyenkor őrültként vetettem bele magam mindenbe, ami elterelte a figyelmem, közben szépen tovább romlott az egészségi állapotom, de Ő itt volt és támogatott. Aztán egyszercsak nem éreztem már, és azóta is arra várok, hogy visszatérjen. De az is lehet, hogy csupán nem figyelek eléggé. Felemésztett ez az üresség, a kitartásom a béka segge alá került, írni sem tudtam. Talán nem is akartam. Már azt sem tudom, mi értelme van.

Eltelt egy év, és hiába hajtottam, még a szakdolgozatomat se tudtam rendesen megírni. Nem volt bennem elég kraft. Még nyáron se, pedig időm volt, mint a tenger. Most sem érzem, hogy lenne elég kitartásom hozzá, de valahogy túl kell jutnom ezen, nincs más választásom. Nem okozhatok folyamatosan csalódást. Már mindenki unja körülöttem.

És talán ezért jött el hozzám ilyen hamar az ősz, mert tudta, hogy szükségem van egy kiadós pofonra, mert elindultam lefelé az elveszítem-önmagam féle lejtőn, és nem volt meg a motiváció, hogy megkapaszkodjak valamiben. Most pedig szépen visszamászok a hegyemre és összerakom magam. Olyan jó igényesen. És beszélni fogok Róla. És sírni fogok.

Leteszem ezt a terhet egy kis időre.