10/27/2008
A nap hangulata ma - Katie Melua - The Closest Thing to Crazy
címkék:
English,
zene/videó
How can I think I'm standing strong,
Yet feel the air beneath my feet?
How can happiness feel so wrong?
How can misery feel so sweet?
How can you let me watch you sleep,
Then break my dreams the way you do?
How can I have got in so deep?
Why did I fall in love with you?
This is the closest thing to crazy I have ever been
Feeling twenty-two, acting seventeen,
This is the nearest thing to crazy I have ever known,
I was never crazy on my own...
And now I know that there's a link between the two,
Being close to craziness and being close to you.
How can you make me fall apart
Then break my fall with loving lies?
It's so easy to break a heart;
It's so easy to close your eyes.
How can you treat me like a child
Yet like a child I yearn for you?
How can anyone feel so wild?
How can anyone feel so blue?
10/25/2008
Tégla-váram legmagasabb tornyában, elzártan, falnak vetett háttal vágyok fényre, életre...
címkék:
gondolkodó
...és talán lesz egyszer élet a falakon túl, lesz egyszer halál a fények után.
Alapozás csütörtökön... Éva azér hiányzott :( De bepótoltuk vele is! :P
címkék:
képek
Na, ez egyszer díjnyertes fotó lesz!!! XD
Nos, hát itt az volt a poén, hogy valaki mondott valami vicceset, én azon elkezdtem röhögni, és nem tudtam abbahagyni 10 másodpercen belül... :D / avagy az alteros leányzó betévedt a csini leányzók közé :DÉs több képet nem tudok feltölteni, mer köcsög a Blogspot!!! /grrrrrr..../
Családi para, építkezés, búcsú, buli, porszívó, turmixgép, betonkövek...
Hejj, hát a csütörtök este az nagyon jó volt! :D
Videót nem tölthetek föl, mer Hajnal nem engedi... :( No mindegy, királyos volt, 3 szőke nővel, meg 3 Anitával. :D
Járdakészítés folyamatban, mer Szabina üzletet fog nyitni. Zsíros, lesz nyári munkám! :D
Jövő héten Ákos kivizsgálásokra megy, aztán 4-én kórházba-befekvés és operáció... Kiveszik a komorkát, mivel kemo nem várható az orvosok szerint. Bízunk, bízunk, hogy nem jön vissza újra... Szabina azt mondja, akinél másodszor is visszajön, azt el is viszi a rák. :S
Nagybátyámék felbátorodtak-kiakadtak-összevesztek, elköltöztek, banzáj van, a család felháborodott. Nembaj, mondtam anyunak, hogy karácsonyra nem kell csillagszórót venni, lesz elég szikra ígyis, ha december 26-án idejön a rokonság... (anyám érti a poénjaimat, marha jó! :D)
Ma este buli. Meg akartak kérni, hogy legyek zenefelelős (alias amatőr DJ). De nem leszek, a franc fog ott ücsörögni hajnalig. Este úgyis pakolnom kell...
Pláne, hogy holnap reggel 8-kor megyek Kürtre, mer búcsú van. Mama templomba megy, szóval anyu meg Icu néném főznek, Hajnal meg én Ákosra vigyázunk. Aztán délben bélpokloskodunk, elrontjuk a gyomrunkat, nem megyünk ki ringispilezni, hajóhintázni, se doddzsemozni (pedig mekkora poén lenne! :D). mer már a búcsúnak sincs olyan hangulata, mint régen.
Aztán fél 3 után már menni kell az állomásra, mer pici seggemet viszi a vonat Pestre (hurrá! /cinikus/), aztán Pestről Pécsre... És jujjdejólesz, mer végre látom Ádámot is. :D
Hát, de megpusztulok már itt a családi eseményeket hallva-látva... Én már nem értem a Klánt. Én már ignorálom a Klánt. Jajj, mama csinált dióstésztát, le kell mennem! :D
Ach, halottak napján megin nem leszek itthon. Már tavaly se voltam. Erre anyu beszól: "Már megszoktuk." (Soooo nice..)
Lassan ki leszek tagadva... XD (Amúgy is megkaptam, hogy MO-n fogok maradni, nem jövök haza... Nem a f@szt nem!!! Hazajövök, azt megyek ki a nagyvilágbaaaa... El innen ebből a putriból... pfff... )
Na mindegy. Ez van, ezt kell szeretni. Ettől függetlenül még szeretem a Klánt, mer rájuk fix, hogy bármikor számíthatok. Hiába, a család az első. :) Az élet nagy körforgása...
So it goes.
Videót nem tölthetek föl, mer Hajnal nem engedi... :( No mindegy, királyos volt, 3 szőke nővel, meg 3 Anitával. :D
Járdakészítés folyamatban, mer Szabina üzletet fog nyitni. Zsíros, lesz nyári munkám! :D
Jövő héten Ákos kivizsgálásokra megy, aztán 4-én kórházba-befekvés és operáció... Kiveszik a komorkát, mivel kemo nem várható az orvosok szerint. Bízunk, bízunk, hogy nem jön vissza újra... Szabina azt mondja, akinél másodszor is visszajön, azt el is viszi a rák. :S
Nagybátyámék felbátorodtak-kiakadtak-összevesztek, elköltöztek, banzáj van, a család felháborodott. Nembaj, mondtam anyunak, hogy karácsonyra nem kell csillagszórót venni, lesz elég szikra ígyis, ha december 26-án idejön a rokonság... (anyám érti a poénjaimat, marha jó! :D)
Ma este buli. Meg akartak kérni, hogy legyek zenefelelős (alias amatőr DJ). De nem leszek, a franc fog ott ücsörögni hajnalig. Este úgyis pakolnom kell...
Pláne, hogy holnap reggel 8-kor megyek Kürtre, mer búcsú van. Mama templomba megy, szóval anyu meg Icu néném főznek, Hajnal meg én Ákosra vigyázunk. Aztán délben bélpokloskodunk, elrontjuk a gyomrunkat, nem megyünk ki ringispilezni, hajóhintázni, se doddzsemozni (pedig mekkora poén lenne! :D). mer már a búcsúnak sincs olyan hangulata, mint régen.
Aztán fél 3 után már menni kell az állomásra, mer pici seggemet viszi a vonat Pestre (hurrá! /cinikus/), aztán Pestről Pécsre... És jujjdejólesz, mer végre látom Ádámot is. :D
Hát, de megpusztulok már itt a családi eseményeket hallva-látva... Én már nem értem a Klánt. Én már ignorálom a Klánt. Jajj, mama csinált dióstésztát, le kell mennem! :D
Ach, halottak napján megin nem leszek itthon. Már tavaly se voltam. Erre anyu beszól: "Már megszoktuk." (Soooo nice..)
Lassan ki leszek tagadva... XD (Amúgy is megkaptam, hogy MO-n fogok maradni, nem jövök haza... Nem a f@szt nem!!! Hazajövök, azt megyek ki a nagyvilágbaaaa... El innen ebből a putriból... pfff... )
Na mindegy. Ez van, ezt kell szeretni. Ettől függetlenül még szeretem a Klánt, mer rájuk fix, hogy bármikor számíthatok. Hiába, a család az első. :) Az élet nagy körforgása...
So it goes.
10/21/2008
Utazós (2008. 10. 21.)
címkék:
vers
Ajtó zárul, Mari elmegy.
Lakatot zárnak le benned
az éjszakába nyúló álmok,
és az ’én mindig csak várok’
nem űz már megbánások elé.
És többször vert arcodba a holnap
bús fájdalommal hűs nyugalmat;
bőröndbe rakott közöny-álruhával,
kedvesed lopott csókáradatával
visz a 30-as járat a főpályaudvar felé.
Megy az IC veled Pestre,
hogy ott érjen a rideg este.
Ötkor mondják, „elnézést, hogy késik”,
szemedbe kék Bonddal a füstöt vésik…
Megvetést köhögsz a MÁV-ra.
Anyád hívod, hogy ne várjon
csontig fagyva az állomáson,
de majd mész, majd egyszer
megvetetlen ágyba fekszel,
ha nem is a kilencedik vágányra.
Tömött vagon, a Nyugati szaga,
divat-fiatalok kényes szava
elmédben még dühöt fakaszt,
de SMS-t vársz, szádon tapasz…
Még nem tudod, hová is vergődsz.
Tíz perced van, jegyet veszel;
zötyögsz tovább… „Anyu, ugye kinn leszel?”
Itt a vége, a zöld ház már közel,
a melegségben vidám gyermek ölel;
szívedbe zuhan, hogy itthon… hogy ősz.
Lakatot zárnak le benned
az éjszakába nyúló álmok,
és az ’én mindig csak várok’
nem űz már megbánások elé.
És többször vert arcodba a holnap
bús fájdalommal hűs nyugalmat;
bőröndbe rakott közöny-álruhával,
kedvesed lopott csókáradatával
visz a 30-as járat a főpályaudvar felé.
Megy az IC veled Pestre,
hogy ott érjen a rideg este.
Ötkor mondják, „elnézést, hogy késik”,
szemedbe kék Bonddal a füstöt vésik…
Megvetést köhögsz a MÁV-ra.
Anyád hívod, hogy ne várjon
csontig fagyva az állomáson,
de majd mész, majd egyszer
megvetetlen ágyba fekszel,
ha nem is a kilencedik vágányra.
Tömött vagon, a Nyugati szaga,
divat-fiatalok kényes szava
elmédben még dühöt fakaszt,
de SMS-t vársz, szádon tapasz…
Még nem tudod, hová is vergődsz.
Tíz perced van, jegyet veszel;
zötyögsz tovább… „Anyu, ugye kinn leszel?”
Itt a vége, a zöld ház már közel,
a melegségben vidám gyermek ölel;
szívedbe zuhan, hogy itthon… hogy ősz.
Nem vagyok szőke, de kis herceg még lehetek! :D
címkék:
idézet(szerűségek),
könyv
Antoine de Saint-Exupéri - A kis herceg (részlet)
"A kis herceg elment újra megnézni a rózsákat.
- De hiszen ti nem is hasonlítotok az én rózsámhoz! - mondta nekik. - Ti még nem sokat értek, rózsák! Benneteket még senki sem szelídített meg, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint az én rókám volt. Százezer hasonló róka van. De én barátommá tettem, s most egyetlen az egész világon.
És a rózsák roppant zavarban voltak.
- Szépek vagytok, de üresek - mondotta még nekik. - Értetek nem halhat meg az ember. Az én rózsámról is azt hihetné a közönséges járókelő, hogy hasonlít hozzátok. De ő egymagában fontosabb, mint ti valamennyien, mert én megöntöztem. Mert üvegburát borítottam rá. Mert szélvédővel óvtam. Mert elpusztítottam a hernyóit (kivéve azt a kettőt-hármat, a pillangók miatt). Mert hallottam panaszkodni vagy dicsekedni, sőt olykor egy szót se szólni. Mert... az én rózsám.
És visszament a rókához.
- Isten veled! - mondta.
- Isten veled! - mondta a róka. - Íme, a titkom. Egyszerű: az ember csak a szívével lát jól. A lényeges a szemnek láthatatlan.
- A lényeges a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy visszaemlékezzék rá.
- Az az idő, amit reá vesztegettél, teszi oly fontossá rózsádat.
- Az az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - mondotta a kis herceg, hogy visszaemlékezzék rá.
- Az emberek elfeledték ezt az igazságot - mondotta a róka. - De neked nem szabad elfeledned. Mindörökre felelőssé válsz azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért... - ismételte a kis herceg, hogy visszaemlékezzék rá."
"A kis herceg elment újra megnézni a rózsákat.
- De hiszen ti nem is hasonlítotok az én rózsámhoz! - mondta nekik. - Ti még nem sokat értek, rózsák! Benneteket még senki sem szelídített meg, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint az én rókám volt. Százezer hasonló róka van. De én barátommá tettem, s most egyetlen az egész világon.
És a rózsák roppant zavarban voltak.
- Szépek vagytok, de üresek - mondotta még nekik. - Értetek nem halhat meg az ember. Az én rózsámról is azt hihetné a közönséges járókelő, hogy hasonlít hozzátok. De ő egymagában fontosabb, mint ti valamennyien, mert én megöntöztem. Mert üvegburát borítottam rá. Mert szélvédővel óvtam. Mert elpusztítottam a hernyóit (kivéve azt a kettőt-hármat, a pillangók miatt). Mert hallottam panaszkodni vagy dicsekedni, sőt olykor egy szót se szólni. Mert... az én rózsám.
És visszament a rókához.
- Isten veled! - mondta.
- Isten veled! - mondta a róka. - Íme, a titkom. Egyszerű: az ember csak a szívével lát jól. A lényeges a szemnek láthatatlan.
- A lényeges a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy visszaemlékezzék rá.
- Az az idő, amit reá vesztegettél, teszi oly fontossá rózsádat.
- Az az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - mondotta a kis herceg, hogy visszaemlékezzék rá.
- Az emberek elfeledték ezt az igazságot - mondotta a róka. - De neked nem szabad elfeledned. Mindörökre felelőssé válsz azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért... - ismételte a kis herceg, hogy visszaemlékezzék rá."
10/13/2008
10/12/2008
Átértékelés
címkék:
gondolkodó
Minden összeomlik.
Elmúlik az édes szürkeségem.
Tudtam én, hogy nem lesz olyan szépésjó ez a második év, mint amilyennek lennie kellene. Tessék: itt van - ennyit a reményekről. Nem is érdemlem én meg a jóságot.
Uram, ez vagyok: napról-napra bűnösebb és szánalmasabb. Egyre többet sírok. Most is... Gyengülök, elhagy minden erőm, amit nehézkesen összekapargattam az elmúlt évek során.
Én nem bírok el már ennyi terhet. Miért akarom hátizsákban cipelni a múltat, a sérelmeket, a vágyakat? Hiszen megfosztottam magam tőlük. Egy közönyös hárpia lettem, aki a saját sebeit nyalogatja, közben meg akit csak lehet, támogat és segít.
Mi lett belőlem? - Én nem ilyen lovat akartam...
Lehet, hogy csak az agyrázkódás miatt vagyok ilyen szóhányós már megint, de valahogy muszáj kiengednem magamból a dühöt, amit érzek. Fogy a levegő a falak között...
A kisújfalusi tópartot akarom. A régi mólóval, amit azóta tönkretettek és megette az idő. A csónakkal, amiből mindig merni kellett a vizet, vagy különben elsüllyedt volna. Azt a békét akarom, amit évek óta keresek. Ami mindvégig ott volt velem, bennem. Hinni akarok újra, mint akkor, 14 évesen. Nem törődni a fájdalommal, a kínokkal, a sértegetéssel. Fára akarok mászni. Fűben fekve éjjel a csillagos eget bámulni, és számolni a hullócsillagokat. Focizni akarok a fiúkkal a pályán. Esténként ücsörögni a parkban a padokon, és semmiségekről beszélni, a Matáv Tudakozót hívogatni azzal, hogy ki nyerte ezt és ezt a foci EB-t vagy VB-t. Egy elveszett, eltűnt világot akarok.
Uram, szabadíts meg a démonoktól!
Ahogy ma sétáltam a környéken, rájöttem, hogy én nem itt vagyok. Nem itt élek. Ez csak egy hely, ahová elmenekültem. De mégsem fogadott be. Hontalan vagyok, egyedül a vonaton érzem azt, hogy tartozom valahová. Mert olyankor tudom, hogy valamerre tartok. Aztán elérem az uticélt, ami szépen csendben kivet magából. Nincs béke.
Nem lesz. Nem fogom megtalálni.
Félek. Rettegek önmagamtól, gyűlölöm azt, aki voltam és aki vagyok.
Hibáztam. Sokat. A megbánással meg kitörölhetem az hátsó felem. Hiszen nem is bánok semmit.
Miért is kéne?
A gesztenyefákat akarom a sínek mellett. A Kishegyet, ahol a saját kis világomban járkálhatok egy bottal, virágot akarok szedni anyámnak, akácvirágot enni, árvalányhaj-mezőn ücsörögve naplementét nézni.
És innen menekültem el, mert túlnőttem rajta. Mert azt hittem, megfojt, ha nem török ki belőle.
Hazamennék, ha még lenne hová.
Elmúlik az édes szürkeségem.
Tudtam én, hogy nem lesz olyan szépésjó ez a második év, mint amilyennek lennie kellene. Tessék: itt van - ennyit a reményekről. Nem is érdemlem én meg a jóságot.
Uram, ez vagyok: napról-napra bűnösebb és szánalmasabb. Egyre többet sírok. Most is... Gyengülök, elhagy minden erőm, amit nehézkesen összekapargattam az elmúlt évek során.
Én nem bírok el már ennyi terhet. Miért akarom hátizsákban cipelni a múltat, a sérelmeket, a vágyakat? Hiszen megfosztottam magam tőlük. Egy közönyös hárpia lettem, aki a saját sebeit nyalogatja, közben meg akit csak lehet, támogat és segít.
Mi lett belőlem? - Én nem ilyen lovat akartam...
Lehet, hogy csak az agyrázkódás miatt vagyok ilyen szóhányós már megint, de valahogy muszáj kiengednem magamból a dühöt, amit érzek. Fogy a levegő a falak között...
A kisújfalusi tópartot akarom. A régi mólóval, amit azóta tönkretettek és megette az idő. A csónakkal, amiből mindig merni kellett a vizet, vagy különben elsüllyedt volna. Azt a békét akarom, amit évek óta keresek. Ami mindvégig ott volt velem, bennem. Hinni akarok újra, mint akkor, 14 évesen. Nem törődni a fájdalommal, a kínokkal, a sértegetéssel. Fára akarok mászni. Fűben fekve éjjel a csillagos eget bámulni, és számolni a hullócsillagokat. Focizni akarok a fiúkkal a pályán. Esténként ücsörögni a parkban a padokon, és semmiségekről beszélni, a Matáv Tudakozót hívogatni azzal, hogy ki nyerte ezt és ezt a foci EB-t vagy VB-t. Egy elveszett, eltűnt világot akarok.
Uram, szabadíts meg a démonoktól!
Ahogy ma sétáltam a környéken, rájöttem, hogy én nem itt vagyok. Nem itt élek. Ez csak egy hely, ahová elmenekültem. De mégsem fogadott be. Hontalan vagyok, egyedül a vonaton érzem azt, hogy tartozom valahová. Mert olyankor tudom, hogy valamerre tartok. Aztán elérem az uticélt, ami szépen csendben kivet magából. Nincs béke.
Nem lesz. Nem fogom megtalálni.
Félek. Rettegek önmagamtól, gyűlölöm azt, aki voltam és aki vagyok.
Hibáztam. Sokat. A megbánással meg kitörölhetem az hátsó felem. Hiszen nem is bánok semmit.
Miért is kéne?
A gesztenyefákat akarom a sínek mellett. A Kishegyet, ahol a saját kis világomban járkálhatok egy bottal, virágot akarok szedni anyámnak, akácvirágot enni, árvalányhaj-mezőn ücsörögve naplementét nézni.
És innen menekültem el, mert túlnőttem rajta. Mert azt hittem, megfojt, ha nem török ki belőle.
Hazamennék, ha még lenne hová.
Kössz, kedves(em) vagy!
Úúúúúúúúgy széttépnék valamit...
Nembaj.
Elszívtam egy cigit, aztán izomból megfejeltem a falat. Azér nem ököllel ütöttem, mer a kezemre még kedden szükségem lesz.
Most meg hányingerem van.
Fasza.
Enyhe agyrázkódás. Megin.
THX!!!
/CINIKUS/
Nembaj.
Elszívtam egy cigit, aztán izomból megfejeltem a falat. Azér nem ököllel ütöttem, mer a kezemre még kedden szükségem lesz.
Most meg hányingerem van.
Fasza.
Enyhe agyrázkódás. Megin.
THX!!!
/CINIKUS/
10/05/2008
Tüdőből felköhögött katatónia
címkék:
gondolkodó
Eltagadnád, ha kérdik?
Tagadnál mindent, ami valaha is lágy karokkal ölelt?
Ami viharrá kavarta az éltető szellőket?
Ami kritizálva pofánvert?
Ami leszakította a varratot a még gyógyulatlan sebeidről?
Eltagadnád?
El. Talán. El is fogod.
Falramászol, mert a fák nem elég nagyok. És a négy fal között egyébként sem lehet fára mászni…
Reszketve szívod magadba a nikotint; többet ad, mint a koszos városi levegő, ami betéved az ablakon keresztül a szobába.
Hazudsz.
Hazudod a reggeli jogurtevést, az órai munkát, a Tesco-s levest, a beszélgetést, a nikotinrudakat.
Máshol jársz.
Eltévedtél.
Hazudod a álmokat, amiket a képzelettől loptál el.
Hazudod a változást.
Annyira akarsz, annyira megadod magad, hogy nem kapsz érte semmit. Csak megvetést a lelkiismeretedtől.
Akarsz játszani?
Játsszál fényt és éberséget. Tisztaságot. Poklot. Csónakot a búzatábla közepén.
Könnyeket. Ásítást.
Tagadást.
Oh, bocsánat-elnézés.
Ez már nem játék.
10/03/2008
Feltámadás: folyamatban (2008. 10. 2.)
címkék:
vers
Itt most jó kép az "őszi napsugár",
hisz nem utazunk délre,
búcsúnk sem süt az égre...
Vörösen izzik a türelem -
zajra vár.
Én kevés vagyok
ehhez az őrülethez,
hiába zúzza
lelkem porrá a boldogság;
magány-szülte álomrablónak
nevelt a tudat,
nekem szokatlan ez a
forróság.
Azt hittem, a szavakkal
korrekt a kapcsolatom,
de megmagyarázni...
mégsem tudom,
mennyire jó az,
ami most van,
mert csak a most az,
mi a rozsda-tömegen
édesen koppan,
feltámasztva bennem
az elmondhatatlant.
hisz nem utazunk délre,
búcsúnk sem süt az égre...
Vörösen izzik a türelem -
zajra vár.
Én kevés vagyok
ehhez az őrülethez,
hiába zúzza
lelkem porrá a boldogság;
magány-szülte álomrablónak
nevelt a tudat,
nekem szokatlan ez a
forróság.
Azt hittem, a szavakkal
korrekt a kapcsolatom,
de megmagyarázni...
mégsem tudom,
mennyire jó az,
ami most van,
mert csak a most az,
mi a rozsda-tömegen
édesen koppan,
feltámasztva bennem
az elmondhatatlant.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)