Eltagadnád, ha kérdik?
Tagadnál mindent, ami valaha is lágy karokkal ölelt?
Ami viharrá kavarta az éltető szellőket?
Ami kritizálva pofánvert?
Ami leszakította a varratot a még gyógyulatlan sebeidről?
Eltagadnád?
El. Talán. El is fogod.
Falramászol, mert a fák nem elég nagyok. És a négy fal között egyébként sem lehet fára mászni…
Reszketve szívod magadba a nikotint; többet ad, mint a koszos városi levegő, ami betéved az ablakon keresztül a szobába.
Hazudsz.
Hazudod a reggeli jogurtevést, az órai munkát, a Tesco-s levest, a beszélgetést, a nikotinrudakat.
Máshol jársz.
Eltévedtél.
Hazudod a álmokat, amiket a képzelettől loptál el.
Hazudod a változást.
Annyira akarsz, annyira megadod magad, hogy nem kapsz érte semmit. Csak megvetést a lelkiismeretedtől.
Akarsz játszani?
Játsszál fényt és éberséget. Tisztaságot. Poklot. Csónakot a búzatábla közepén.
Könnyeket. Ásítást.
Tagadást.
Oh, bocsánat-elnézés.
Ez már nem játék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése