Utazós (2008. 10. 21.)

Ajtó zárul, Mari elmegy.
Lakatot zárnak le benned
az éjszakába nyúló álmok,
és az ’én mindig csak várok’
nem űz már megbánások elé.
És többször vert arcodba a holnap
bús fájdalommal hűs nyugalmat;
bőröndbe rakott közöny-álruhával,
kedvesed lopott csókáradatával
visz a 30-as járat a főpályaudvar felé.

Megy az IC veled Pestre,
hogy ott érjen a rideg este.
Ötkor mondják, „elnézést, hogy késik”,
szemedbe kék Bonddal a füstöt vésik…
Megvetést köhögsz a MÁV-ra.
Anyád hívod, hogy ne várjon
csontig fagyva az állomáson,
de majd mész, majd egyszer
megvetetlen ágyba fekszel,
ha nem is a kilencedik vágányra.

Tömött vagon, a Nyugati szaga,
divat-fiatalok kényes szava
elmédben még dühöt fakaszt,
de SMS-t vársz, szádon tapasz…
Még nem tudod, hová is vergődsz.
Tíz perced van, jegyet veszel;
zötyögsz tovább… „Anyu, ugye kinn leszel?”
Itt a vége, a zöld ház már közel,
a melegségben vidám gyermek ölel;
szívedbe zuhan, hogy itthon… hogy ősz.