Álmot várok.
Tükörből megfáradt arcok rámköszönnek.
Azt sem tudom, lesz-e holnap,
és az évek csak jönnek-mennek.
Én sem lettem több a soknál,
bár, végülis ez azért jobb a rossznál.
Máshol szebb, másban a mámor...
Most mi van?! - Én sem vagyok fából...
Felejtők vére magányom bére,
sosem esküdtek az ég szerelmére...
Sem az enyémre.
Nekik ez elég, engem viszont éget;
ők gyávák, én meg már nem félek.
Lehetek ördög, lehetek a gonosz,
a kínzó felismerés,
mi a kábulatból felpofoz,
és lehetek a béke, maga a szánalom,
mi tűkkel perverz szavakat
karcolgat a hátadon.
Mond, akarod-e halk sikolyom,
édes leheletem,
hófehér, forró testem?
Akarsz-e gyönyört, kéjt vágyat,
mindent, mit felajánlok,
mit eléd tettem?
Akarod? - Vedd el!
...és ha elmész, menj el csendben.
szép kis borongós sóvárgás, mit mondjak :)
VálaszTörléstetszik Dezso,fájintosh:)