Fárasztó kis utazás volt... Tegnap indultunk Tótiából, mentünk Nagykátára keresztszüleimhez, aztán ma tőlük ide. Szerintem a hátam ezt az autózást még "emlegetni" fogja egy darabig... :S
De megérkeztünk, minden rendben volt - ez a lényeg!
b
"Ez a könyv nem vád és nem vallomás. Csak beszámoló szeretne lenni egy nemzedékről, amelyet a háború elpusztított - elpusztított még akkor is, ha a gránátok megkímélték."
"Különös, hogy minden felbukkanó emléknek két tulajdonsága van. A legerősebb, hogy mindig csöndesek, és úgy hatnak még akkor is, ha a valóságban nem voltak annyira csöndesek. Hangtalan jelenések, amelyek pillantásokkal, mozdulatokkal, szótlanul, hallgatva beszélnek hozzám, és hallgatásuk az a megrázó valami, ami arra kényszerít, hogy megragadjam a kabátom ujját, a puskámat, nehogy belevesszek ebbe a felolvadásba, ebbe a meglazulásba, amelyben testem szeretne kiterjedni és szelíden szétfolyni, hogy eljusson a dolgok mögött rejlő csöndes hatalmasságokhoz.
...
Fiatal vagyok, húszesztendős; de az életből nem ismerek semmi mást, csak a kétségbeesést, a halált, a félelmet s a legesztelenebb felületességek összekapcsolódását a szenvedés örvényével. Látom, hogy népeket hajszolnak egymás ellen, s a népek hallgatva, tudatlanul, ostobán, engedelmesen, ártatlanul megölik egymást. Látom, hogy a világ legokosabb agyvelői fegyvereket és frázisokat találnak ki, hogy mindezt még rafináltabbá és tartósabbá tehessék. S velem együtt látja ezt minden korombeli ember itt és odaát, az egész világon, velem együtt éli át az én nemzedékem. Mit csinálnak majd az apáink, ha egyszer fölállunk, eléjük lépünk, és számadást követelünk?
Mit várnak tőlünk, ha majd eljön egy olyan idő, amikor nem lesz háború? Esztendőkön át az ölés volt a foglalkozásunk – ez volt az első hivatásunk az életben. Az életről való tudásunk a halálra szorítkozik. Mi történhetik még ezután? És mi lehet belőlünk?"
A játékelmélet a matematika egyik köztes tudományága, mellyel már a 18. században is foglalkoztak (sőt, már az ókorban is!), de maga az elnevezés Neumann Jánostól származik 1928-ból.
A játékelmélet a stratégia problémák elmélete: legfőbb kérdése, hogy hogyan viselkedjünk egy olyan helyzetben, ahol a résztvevők döntéseinek következményét befolyásolja a többiek lehetséges választása. Arra is rávilágít, hogy nem mindig hozhatunk döntést pusztán logikus gondolkodással. Ugyanis számolnunk kell külső hatásokkal is, tehát a véletlennel. Marha érdekes, mi? :)
Vannak-e véletlenek? Matematikai értelemben vannak, a többi perspektíváról nem nyitok vitát.
Viszont van egy érdekes pletyka… Jani bácsi megérdemelte volna a Nobel-díjat ezért a matematikai felfedezésért; akik a kombinatorika szerelmesei, biztosan megítélnének neki legalább egy posztumusz Nobel-díjat. Ám köztudott, hogy nincs matematikai Nobel-díj. És hát az itt a pletyka, hogy a fantasztikus és karitatív Alfred Nobel becses nejét egy gaz, álnok matematikus csábította el anno… És Jani bácsi szerintem is megérdemelte volna azt a díjat. Meg eleve: én becsülöm a matematikusokat, bármilyen flúgosak is. És a francba az előítéletekkel!
Azt tudtátok, hogy a játékelmélet baromira könnyen magyarázható a populáris kő-papír-olló játék példájával? Pedig de! Mert ebben a játékban egyáltalán nem lehet tudni, hogy ellenfelünk mit is fog mutatni… De a játékelmélet rávilágít az egyetlen ésszerű módszerre, melyet hosszú játék során (azaz, ha sokat mondogatjuk, hogy „kő-papír-olló”) alkalmazva elérhetjük, hogy a lehető legkevesebb alkalommal veszítsünk. Ez az ésszerű módszer például: egy dobókockával dobunk és a kapott szám hárommal való osztási maradéka szerint mutatunk követ (1-es vagy 4-es dobás), papírt (2 vagy 5) illetve ollót (3 vagy 6). Akkor vegyük mondjuk a sakkot. Annak szintén van ésszerű és nyerő stratégiája, bár annak meghatározásához enyhén sok – néhány milliárd évnyi(!) – számításra lenne szükség. Ha már most elkezdenének dolgozni rajta, talán, mire megnövekszik a Nap, és mire bekebelezi az egész Naprendszert, hát, talán addigra meg is lenne a megoldás. De ez már egy másik történet…
Addig is: egy érdekes játék, amelyen el lehet gondolkodni… :)
Két bűnözőt együttesen elkövetett gyilkosság gyanújával letartóztatnak, ám hamar kiderül, hogy csak illegális fegyvertartást lehet rájuk bizonyítani, a gyilkosságot nem. Az őrmester mégis megpróbálja vallomásra bírni őket. A következő ajánlatot teszi az egyiküknek: "Ha mindketten beismeritek, hogy elkövettétek a gyilkosságot, 10-10 év börtön vár rátok. Ha csak te vallod be, akkor szabadon engedlek, de a társad 20 évet kap. Ha egyikőtök sem vall, 1-1 évet kaptok tiltott fegyvertartásért. Amit most neked elmondtam, elmondom mindjárt a társadnak is. Holnap reggelig gondolkozhattok a dolgon, addig nem lesz lehetőségetek egymással beszélni." Hogyan gondolkodnak a foglyok?
Ha figyelembe vesszük a körülményeket… A bűnözők alaptermészete az, hogy önzőek, ebből kifolyólag kételkednek egymásban. Elkapták őket, mindenképp büntetés vár rájuk – ez a nyomás különféle módon befolyásolhatja őket. Itt már az emberi viselkedés tekinthető döntő tényezőnek, ez azonban szeszélyes. Legyenek összetartóak, vagy sem – ettől függetlenül az, hogy egyedül kell dönteniük, összezavarja őket, így hiába gondolkoznak egész éjjel, ésszerű döntést nem képesek hozni. S ha esetleg mégis a kooperáció, az összetartás jellemzi őket, az eredmény így is kétesélyes. – John Nash bizonyítása: minden játékban létezik egyensúly, azaz a játékosok stratégiáinak olyan együttese, ahol egyik játékosnak sem származik előnye saját stratégiájából.
Ha értenék a matematikához, sokkal lelkesebb volnék a játékelmélet terén. De ez csak egy rövid ismertetése ennek, melyet a sok netes forrásból sikerült kihámoznom és összeraknom. Remélem, azért érdekes volt, és továbbgondolkodásra ösztönzött minden kedves olvasómat. Nézzetek csak utána, még van sok-sok érdekesség a témával kapcsolatban. Magyar forrást ugyan kevesebbet találtam, mint angolt, de az Internet és az emberi leleményesség csodákra képes. ;)
Ne szabjatok korlátokat lehetőségeiteknek! Hisz minél gyakrabban teszitek, annál nagyobb az esély rá, hogy szert is tesztek rájuk.
És játszatok! Ne más játékát. Játsszátok a sajátotokat! (Ez analógia akart lenni – vagyis az ésszerű megoldás az ÉLET nevű játékhoz… :D)
Tegnap húztam. Húztam a pakliból. A 13. lapot.
A Halált.
És elkezdtem félni…
Tulajdonképpen pont ez az, amit nem kéne – félni. Követnem kell a Kerubot, márpedig ő nem fél. Hagyni kell elengedni azt, ami nem az enyém, amire nincs szükségem. Ami csak hátráltat, megbéklyóz, s nem enged mozdulni sem. Meg kell halni, mert nem élhetünk anélkül, hogy ne halnánk meg.
Erre már lassan egy éve rájöttem. Találkoztam valakivel, akit Isten utamba küldött. Hogy megtanuljam tőle, a vele létrejött kapcsolatból, hogy képes vagyok elengedni egy olyan embert, akit tiszta szívből szerettem. Megtanultam, hogy igenis tovább tudok lépni, hogy tudok mást is úgy szeretni, ahogy őt szerettem. És ez felszabadít, széttöri azokat a tündéri láncokat, melyek hozzá fűztek.
Csak most tudatosult bennem.
Hihetetlenül fájdalmas ez – elengedni valakit az életemből. De mégis végre boldognak érzem magam.
Ezt megtanulni sem volt egy kellemes folyamat, hisz akkor régen még a tanulást is kegyetlennek éreztem. Találni valakit, aki aztán eldob magától… hát, nem valami fenomenális. Akkor még bántott is…
Most már örülök, hogy így történt, mert valakinek igenis pofán kellett vágnia, hogy Annácska végre magához térjen és megváltozzon. És hát, ha ehhez ez kellett, akkor egyáltalán nem bánom. :)
Jobb később, mint soha – tartja a mondás.
Nem lesz többé rettegés, sem olyan, hogy „de ha mégsem?...” Szabad vagyok, bilincsek nélkül mosolygok a világra. Hiszem, hogy lesz még lehetőségem szerelemmel szeretni mást, másokat.
De nem most. Nem e pillanatban. Elszakadtam a múltamtól, többé nem félek attól, hogy esetleg visszakacsint rám. Mert több vagyok ennél! Kiegyenlítődik minden. Lezárul egy korszak, hogy arra építsem tovább önmagam.
Ez az én időm.