Álomra hívjuk
a kitartást,
és egyre rohanunk
a füstbe boruló fények után,
a hűvös nap sugarai
marják párává
megfáradt arcunkat
az érzékek fokán.
A holnap kényszerével
összeragasztott részeink
hullanak le,
s válnak egyé a földdel;
bár fehér átok görcse
fojtogatja szívünket,
mi mégsem
tévedtünk még el.
Valahol ott ég bennünk
a fények tüze,
melytől e sötétség
megrémül,
ez ad vágyat erre
az örök fogócskára -
mert nincsen füst
láng nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése