Végevanajóvilágnak című műsorunk bevezetője

Most magamnak írok. Megírom magam, mint mindig, de most senkinek sem szól. Csak nekem. Vissza a régi kedves mókuskerekembe. Falak között bontakozom ki, mint régen. Pedig azt hittem, a fejlődés majd jót tesz. És igen, hát megtörtént az, amitől óvott az ég: "Te kussolj csak el magadban, hogy senki, de tényleg ezen a kurva kibaszott világon SENKI se tudja, hogy mi történik veled, hogy mi az, aminek örülsz, mi az amitől félsz, mi az ami kiborít, ami megvigasztal, meg egyébként is egy szánalmas szar szemét szar alak vagy, senkit, érted, SENKIT nem érdekelnek a hülyeségeid. És így elkerülheted, hogy a külvilág beskatulyázzon, gyűlöljön és elmondjon minden picsának a hátad mögött. Gondold csak végig... Ha befogod a szád, azzal segítesz a világnak. Nota bene!"
Ó, mindig is imádtam ezt a belső hangot! Megtanított arra, hogy fogadjam el a helyem a világban - jó mélyen a sárban, keresve-kutatva azokat az apró ajándékokat, amiket nekem szánt Isten. Megtanított, hogy erős legyek, hogy elviseljem a nekem kiszabott időperiódust. És természetesen önmagamat.
De ez a belső hang aljas és gonosz is volt egyben. Azt nem mondta el, hogy ha belevágok ebbe a kisvállalkozásba, akkor egy idő után jönnek majd olyan "válságos tízpercek", amelyekkel majd nem tudok mit kezdeni. És amikor már annyira beleőrülök az egyhangúságba, hogy kiszállnék egy pillanatra a mókuskerékből, hogy megálljak és vegyek egy mély levegőt, akkor beüt a katasztrófa. Mert ebből a retkes mókuskerékből nem lehet kiszállni... Kiájulni, azt lehet. Tudattalan, félig halott állapotba kerülni. Szájonát-lélegeztetésre, káosz-öntudatra ébredni. Nyugtatókkal álmodni. Kórházban vérvételre ébredni. Ezt mind-mind lehet. Csak normálisnak lenni nem.
Aztán meguntam és kiléptem a mókuskerékből. Pár csontom eltörött, azért vagyok ilyen idióta jelenleg. De most van bennem annyi lélekjelenlét, hogy visszaálljak a mókuskerékbe. Hogy újra falnak vetett háttal hunyorogjak a sötétben. Elzárom a szabadságomat egy szép kis dobozba a szívemmel együtt. És ahogy C. S. Lewis mondaná, törhetetlen és meglágyíthatatlan lesz...
És hát mivel van egy egész doboz nyugtatóm, még rá is tehetek a dologra egy lapáttal. Úgyhogy most bekapok egyet. És alszok.
Majd álmodok arról, ami eddig valóság volt.
Találkozunk átvirrasztott éjszakákkor. "Válságos tízpercekben". Csodaországban. A sötétségben...