A szerelem hálójában II.

Napok óta rosszul alszom

és magamat folyamatosan kiakasztom

a sok elfuserált tévképzettel

hogy nem vagyok képes még arra sem

hogy angol melékmondataim szertelen

sokaságát ne csak hogy-al kezdjem el.

Na de te sem vagy ám kispályájás,

hogy amikor kínoz a fülfájás,

te még egy lapáttal ráteszel,

megunásba bújva szépen elcseszel

minden gondosan felépített

magasztos lélekemelő elméletet,

amiket pontosan azért találtam ki,

hogy ne tudjál velem újra és újra kicseszni

azzal a sok megunhatatlan álarcoddal,

meg a végtelen tőszavas válaszaiddal,

amiket nyűgös állapotban nem tudok hová tenni,

így eldöntöm, hogy gőgös haragom el kell temetni,

és elméletileg csendben csodára

(de gyakorlatilag a végkifejletre) várva

ülni nyugodtan a formás seggemen,

és örülni, mert kivételesen nem kínoz az aranyerem.

Mert hát egyszer úgyis vége lesz ennek,

és magamban aztán megdicsérlek,

hogy ismét sikeresen kiélhetted rajtam

mindazt a gonoszságot, amit én nem akartam,

és csőbe húztál, úgy ahogy azt kellett,

én viszont rájöttem, hogy mindemellett

haragudni rád ilyenért már nem tudok,

mert én szellemileg már nagycsoportos vagyok.