kb. úgy, mint Cartman abban a részben, amikor egy rutin mandulaműtét során megfertőzik AIDS-el, és aztán ha egy állítása után megkérdezik tőle, hogy "Are you sure about that?", ő csak annyit felel: "No. I'm HIV positive."
Ilyen az élet, tartja a bölcs mondás. De amikor már kisül a szemem, mert egész délután a rohadt laptop előtt ülök, mer olvasnom kell, mer prezentációt kell csinálnom, mer olvasnom kell, mer olvasnom kell... stb. Szóval így igazából majdhogynem talán mégis, de azért még lehetséges, hogy igenis meg nemis, de ha elvileg mégsem, akkor is csak olyan sehogyan.
Keserű az igazság: úgy érzem magam, mint amikor megy a nyuszika az erdőben, aztán egyszer csak fotel. Vagy gondolkodom, hogy messze van-e még húsvét, aztán mondja a belső hang, hogy nem is arra megyek. Meglepő az emberi agy.
Pontosítok: az én agyam
Nyilván megint tévedni Pankás dolog, a sün pedig leszáll a drótkeféről.
De vidám volt ez a nap is, hiszen ha a végkimenetelét nézzük: szombat este, teli gyomor, a Vörös Hadsereg lerohanja Pankaville-t, az érzés, hogy megint elcsesztem egy napot (pedig gyakorlatilag nem, csak azért mégis így érzem), a rettegés, hogy holnap már vasárnap és még mindig egy csomó dolgom lesz, fáj a gerincem, itthon meresztem a seggem még mindig a gép előtt, amikor olvashatnék is (de hogy olvassak, amikor már fáj a szemem?!!), meg eleve - mit is akarok éppen?
Így alig 20 évesen nem gondoltam volna, h egyszerűen nem lesz kedvem szombat este kimozdulni. Jó, mondjuk jelen pillanatban találtam egy tökéletes ülőpózt, amikoris nem fáj annyira a hasam, mer hát mér is ne fájna a hasam, amikor már előre ittam a medve bőrére, hogy talán majd most nem...
Szóval 400 mg ibuprofenummal a szervezetemben kérek elnézést a világhálótól.
De majd holnap!
Majd szebb lesz minden. Kb. ébredés után még 1-2 órán keresztül. Aztán ismét jön a para. De ez most nem számít.
Szalonképesség vége.
Ilyen az élet, tartja a bölcs mondás. De amikor már kisül a szemem, mert egész délután a rohadt laptop előtt ülök, mer olvasnom kell, mer prezentációt kell csinálnom, mer olvasnom kell, mer olvasnom kell... stb. Szóval így igazából majdhogynem talán mégis, de azért még lehetséges, hogy igenis meg nemis, de ha elvileg mégsem, akkor is csak olyan sehogyan.
Keserű az igazság: úgy érzem magam, mint amikor megy a nyuszika az erdőben, aztán egyszer csak fotel. Vagy gondolkodom, hogy messze van-e még húsvét, aztán mondja a belső hang, hogy nem is arra megyek. Meglepő az emberi agy.
Pontosítok: az én agyam
Nyilván megint tévedni Pankás dolog, a sün pedig leszáll a drótkeféről.
De vidám volt ez a nap is, hiszen ha a végkimenetelét nézzük: szombat este, teli gyomor, a Vörös Hadsereg lerohanja Pankaville-t, az érzés, hogy megint elcsesztem egy napot (pedig gyakorlatilag nem, csak azért mégis így érzem), a rettegés, hogy holnap már vasárnap és még mindig egy csomó dolgom lesz, fáj a gerincem, itthon meresztem a seggem még mindig a gép előtt, amikor olvashatnék is (de hogy olvassak, amikor már fáj a szemem?!!), meg eleve - mit is akarok éppen?
Így alig 20 évesen nem gondoltam volna, h egyszerűen nem lesz kedvem szombat este kimozdulni. Jó, mondjuk jelen pillanatban találtam egy tökéletes ülőpózt, amikoris nem fáj annyira a hasam, mer hát mér is ne fájna a hasam, amikor már előre ittam a medve bőrére, hogy talán majd most nem...
Szóval 400 mg ibuprofenummal a szervezetemben kérek elnézést a világhálótól.
De majd holnap!
Majd szebb lesz minden. Kb. ébredés után még 1-2 órán keresztül. Aztán ismét jön a para. De ez most nem számít.
Szalonképesség vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése