Ez egy ilyen csúf nap

Az a sok-sok MIÉRT? itt a fejemben, már nem is tudom, olyan, mint a legrosszabb ízű orvosság. Mint azok a régi szirupok, amiket kiskoromban tömtek belém torokfájás ellen. De végülis hatottak, csak ennek nem látom előre a hatását. Régen legalább az biztos volt, hogy használ a szirup. És most is csak iszom és iszom, de még egy fikarcnyi javulást se tapasztaltam eddig. De az is lehet, hogy ez nem gyógyszer, hanem a méregpohár. Majd ez is kiderül idővel. Egyébként meg biztos a hormonok okozzák, mert ha jól elnézem a helyzetemet, hát én bizony komoly szeretethiányban szenvedek, dehát szerény kis életemben ez annyira megszokott, mint ahogy Flinstonék lábbal indítják be a kocsit. Jó, ez most panaszkodásnak tűnik, talán egy kicsit az is (mert hát köztudott, hogy Udvardi Anna semmi másra nem képes, csak panaszkodásra, mert mindig van valami baja... és te, aki olvasol, most lelkesen bólogatsz... jah, tudtam én... engem nem versz át), de igazából most próbáltam a tényszerű részére koncentrálni, ami annyit jelent, hogy ez régen is így volt és ma is így van, hogy rámtörnek ezek a szeretethiányos hullámok. Aztán el is múlnak, de voltak már hosszú távú eseteim is. Személyiségem egyik alapja a mártírkodás, lassan már annyira jól csinálom, hogy szinte mindenki unja, még én is. Ez már szörnyű lélektani probléma, ha az ember unalmasnak tartja magát. Persze aztán győzködöm magam, hogy nem is vagyok én olyan unalmas (mert nem is), meg mit rinyálok már megint. És igazam van (mert általában igazam van, ha meg magamról van szó, akkor pláne). De mindig van egy DE. De az a DE mindig csak akkor van, amikor olyan a hangulatom, hogy akarom, hogy legyen egy DE vagy több is, mert hát ez bizony ezen múlik. Ha nem akarsz az lenni, nem vagy unalmas - ennyire egyszerű. DE (jó, mi? :D) én meg nem szeretem az egyszerű dolgokat és mindig elégedetlen vagyok. Anyu aszondta, majd kinövöm. Bár, hogy őszinte legyek, ez azért nem olyan egyszerű, mint a vizeletvisszatartás... Bár próbálkozni mindig lehet. És kell is. Különben az ember tényleg unalmassá válik. Az is lehet, hogy szabadságra kéne mennem. Tény, hogy ez sem könnyű, eddig mondjuk még sosem próbáltam, de talán itt az ideje. Csak baromságokkal foglalkozni naphosszat (persze csak azután, ha elvégeztem a napi házimelós tevékenységet), érdekességeket gyűjteni (talán akkor is szabadságon lehettem, amikor írtam egy bejegyzést a játékelméletről? :o), és csak úgy lebegni a nagy semmiben, ami maga is egy nagy baromság. Asszem, kipróbálom majd. Kezdetnek nézek majd egy kis Monty Python-t, eszek házi hotdog-ot és újra megtanulok pár kártyatrükköt, amik régen olyan jól mentek :D Ennyi kijár. Még nekem is.