Nem para, csak az elkeseredés paradox formája

Gyere, gyere és mondd, hogy szebb lesz a holnap.
Gyere, gyere és kerüld meg velem a Holdat.
Gyere, gyere, csókold meg a homlokom,
és hitesd el velem, hogy lesz még életem,
hogy lesz még büszkeségem, tiszteletem
harcolni tovább - hogy lesz legalább egy OKOM.

Mostanában nem mennek az összefüggő versek. Csak mondatok jutnak eszembe, amiből maximum 1-2 versszak összejön, de se eleje, se vége az egésznek. Hát ez a fenti 6 sorocska is csak ilyen. Asszem, mégsem írásra születtem - bár nem mintha valaha is hittem volna, hogy tudok írni. Verset, novellát, egypercest. Kezdem elveszteni megin az ihletemet. No nembaj, majd visszajön egyszer. Meg elméletileg boldog vagyok, gyakorlatilag meg vizsgaidőszak van (ugyebár), szóval az egész lét-állapot instabil alapokon próbál egyensúlyozni.
Félek a holnapi beugrótól. Ha nem sikerül, akkor januárban újra menni kell, és januárra ígyis rengeteg vizsgám van már. Meg 3 bukással kezdtem, hát hogyan legyek bizakodó ezek után?
Nembaj, ha a holnapon túl vagyok, akkor minden jobb lesz, egy kicsit. És ha végeztem a beugróval, fogom magam, elmászok a Tesco-ba, és veszek olyan fasza kis gyertyákat, és itthon veszek egy forró fürdőt. És kiáztatom magamból a stresszt. Csak lennék már túl rajta...
És az élet még mindig szép. És nincs CSAK. Se DE. Az élet szép.
Minden kedves vizsgaidőszak által megzuhant, elkeseredett és megfáradt ismerősömnek ajánlom egyébként Murcy túlélős ötleteit erre az időszakra!
Mert az erő velünk van!