b ...:::craftológia:::...

7/08/2011

Szombat reggeli (szőlőhegyi) láz és leltár a fiókokban

Hurrá, holnap kelhetek reggel 5-kor, mert vár a szőlőhegy. Mondjuk én csak bújtatni fogok, meg max hegyelni, a neheze az ősökre vár, mert ők ritkítanak/pucolnak is. De már csak 2 sor maradt, csak végzünk vele holnap, bár úgyis az időjárástól függ majd. Meg hogy fel bírunk-e kelni olyan korán :D Persze apunak ez nem gond, ő úgyis 4-kor kel, vagy legkésőbb 5-kor, anyu is rosszul alszik már évek óta, úgyhogy én vagyok a veszélyeztetett a koránkelést illetően. Voltunk kint tegnap este is, de még este 7-kor is döglesztő meleg volt, szombatra meg vasárnapra pedig a legnagyobb meleget mondják az okosok. Mondjuk lehet benne valami, mer mocskosul fáj a fejem a bal szemöldököm tájékán.
Ma meg tegnap fiók-nagytakarítást tartottam, de úgy, hogy a 12 dugig lévő fiókból 2 üresen maradt, és már többi 10 sincs dugig (bár a hímzőcérnás fiók talán mégis), de muszáj volt már, mert a zoknik meg a harisnyák (tudom, amiket el kéne rakni, mert nyár van, de nem szoktam elsüllyeszteni az ilyesmiket) nem fértek be egy fiókba, így a nylon meg a rendes harisnyák maradtak, a zoknik meg kaptak új fiókot. Meg a ruhásszekrényem alatti szekrényben is kiürítettem egy polcot (régi társasok, meg mindenféle ezeréves cucc volt ott, nagy része ment a kukába, illetve papírgyűjtőbe, a használható dolgok meg a gyerekeknek, bár a gyerekszoba is dugig van játékkal), mert a ruháim is kinőtték már a ruhásszekrényt, így a mackó- és itthonra való gatyák is külön polcot kaptak. Meg kipakoltam egy harmadik szekrényt is, az most nagyjából üres, de arra gondoltam, hogy az előszobában lévő szekrényből felhozom a cipőimet, papucsaimat, meg mindent és azok kerülnek majd a ruhásszekrény alá, és az alsó polc tartalma pedig megy majd a magasba. Igazából a dolog a ruhásszekrény szűkössége és az arc-haj-testápolási cuccaim káosza miatt indult, aztán rájöttem, hogy a sminkcuccaimat is tárolni kéne valahol (nem a könyvespolcon a neszesszerben), és az íróasztalom legfelső fiókja tűnt a legmegfelelőbb ötletnek. Az viszont tele volt ezeréves színes ceruzákkal, tollakkal, mini jegyzetfüzetekkel, meg egy csomó tönkrement rajzeszközzel és papírfecnikkel, szóval onnan a használható ceruzákon és tollakon kívül gyakorlatilag minden ment a kukába. Aztán ma rámtört a dobozhajtogatás, így a (most már) sminkes fiókomba hajtogattam ilyen tárolódobozokat fedő nélkül, és azokba pakoltam. De örülök, hogy végre megszabadultam a nálam is idősebb tusoktól, amiket még anyu használhatott a gimiben vagy általánosban. Az egyik fiókban van is egy szép kék tusfolt, amit nem nagyon tudtam lemosni, még körömlakklemosóval se, így abba tettem egy vastagabb papírt, de az pont az egyik üres fiók, még nem tudom, mit teszek bele. Talán az alsóimat is kiköltöztetem a ruhásszekrényből egy fiókba. És még hátravan a nagyszekrény, amit a dobozhajtogatási nagy lázban elfelejtettem, így az holnapra marad. Mondjuk abban főleg télre való cuccok vannak, sapkák, sálak, kendők, kesztyűk meg egyebek, viszont az akasztós felében alul van minden, bele se merek gondolni, hogy mi minden, szóval azt is át kéne nézni. Most már legalább rend van (mondjuk az asztalomon még itt a papírhajtogatás nyomai), csak legyen erőm holnap a nagyszekrény szortírozásához. Majd felírom egy post-itre, akkor nem felejtem el.
Viszont valahonnan kell szereznem ilyen keményebb díszpapírt, mert akarok ilyen tárolódobozokat még színesben is, mert nincs kedvem a fehér papírt festegetni. Bár kínomban talán még arra is elszánom magam...

7/06/2011

Mert a gyomorrontás rossz, és aki elrontja a gyomrát az hülye, és a hülyéké a világ

Ma összeettem mindenféle ocsmányságot, és most nem vagyok a helyzet magaslatán. De mivel nincs hányingerem, ezért ebből holnap lesznek problémáim... vagy még ma este/éjjel. Gyakorlatilag egész nap éhes voltam, pedig hát volt reggeli, meg ebéd, 2 órával ebéd után "uzsonna," de azt hiszem, a sok mű édesség egész napos zabálása volt itt a baj. És már azt a csokis nanukot (jégkrémet) se kellett volna benyomnom. De most már mindegy, már csak a cickafarkfüves tea segíthet, ha segít egyáltalán. Ha holnap is ez lesz, akkor stratégia kell, mert nem kívánok mégegy gyomorrontást magamnak. Sok folyadékot kell inni, hogy a gyomor eltelítődjön... vagy édesség helyett ehetek gyümölcssalátát, vagy csak simán gyümölcsöt. Kezdetnek meg vajaspirítós reggelire. És egy alma, mert az alma mindig jólesik (kivéve államvizsga napján reggel 6kor...). Egyébként ilyenkor úgy tudom utálni magamat, ha nem figyelek a kajálásra. Mert oké, ha mondjuk betolok egy zacskó chipsszet filmnézés közben, no de a mai nap felért vagy 10 zacskó chipsszel. Bár ma inkább az édeset kívántam, szóval ez a legrosszabb. Mert ha megálltam volna 1 nyalókánál, akkor most nem lenne semmi probléma, de jött a savanyú gumicukor, meg minden egyéb szintetikus szar (bocs). Ez van sajnos, a PMS kikészít.
Ma nem csináltam igazából semmi extrát, szinte egész nap a TV előtt ültem, vagy úgy néztem, hogy közben ruhákat hajtogattam. Meg összeszedtem néhány játékot a ház egyes részeiről, amik épp utamba akadtak, és bevittem őket Ákos szobájába, meg mosogattam pár edényt, de a mosogatás nagy részét a gépre hagytam - ha már van, akkor csinálja is a dolgát. Meg nyomtam egy kis freestyle-t is a nappaliban, üvöltettem a zenét, aztán lötyögtem magamnak, amennyire a tangapapucs engedte, mert hát mezítláb táncolgatni a hideg csempén nem igazán kellemes :) De kell a testmozgás, úgyhogy még jó is volt, mert már 5 óra körül eléggé kellemetlenül éreztem magam, szóval tudtam, hogy nem jutok el zumbára. Mondjuk az tény, hogy a zumba keményebb, mint amit én itthon elnyomok, mert hát csak random zene szól, aztán én meg próbálom elkapni a ritmust meg ugrálok magamnak. Még jó, hogy a nappaliban van függöny, mert ha egyszer valaki eme tevékenység közben meglátna a teraszról, az igényesen pofánröhögne, miután már jót kacagott rajtam a hátam mögött. Most még teszek egy röpke látogatást a pincében anyunál, közben forraltatok vizet a vízforralóval a teámnak, és amíg ázik, addig lefürdök, aztán jöhet a sorozatnézés (bár előtte még el kell költöztetnem a laptopot az ágy mellé, hogy ne itt ücsörögjek, mert csak 100x elzsibbad mindenem filmnézés közben, viszont ehhez nem kell internet, tehát vígan költözhet a HP az asztalról egy székre az ágyam mellé), amíg el nem alszok rajta. Édességet meg egy ideig látni se akarok.

7/05/2011

Egy kis jó hír

Megszületett a legkisebb Udvardi, aki a Csaba nevet kapta. El is felejtettem írni, hogy új unokatesó van a láthatáron, de most már utólag mindegy, mert már nem a láthatáron van, hanem a világon. Kicsit fura, hogy még így majd' 23 évesen még elsőfokú (vagymilyennek mondják) unokatesóm születik (de azért remélem, hogy még fog is születni másik nagybátyáméknál, akik erősen próbálkoznak már jó ideje :) ), de azért jó érzés, mert hát gyarapodott ismét egyel a család. Meg ha belegondolok, talán már bátyám első fia is ennyi idős lesz, mint most én, mire eljutok odáig, hogy gyereket vállalhassak... És remélem, ő is majd örülni fog egy új unokatesónak akkor. De most nem agyalok ezen, egy jó ideig még nem tervezek családalapítást. Most örülök az új jövevénynek.

7/04/2011

Túl a varázshegyen

Hát megvolt végre a diplomaosztóm, egész jó volt, nem untam magam, csak fáradt voltam, mert háromnegyed 6-kor keltem aznap.



Tök jó volt, hogy eljött néhány tanárunk is az ünnepségre, mosolyogtak nekünk/ránk.
Meg aztán szombaton volt a buli, amit tesómék szerveztek. Két bográcsban főztek kaját, ömlött a sör meg a pálinka orrba-szájba. Még én is ittam valami no-name málnapálinkát, ami nem volt mondjuk olyan jó, de a célnak megfelelt, aztán később meg pezsgőt is bontottunk. Énekeltek, táncoltak, meg egyebek, szóval nagy banzáj volt. Csodálkoztam is, hogy a szomszédok nem hívták ki a zsarukat ránk. Kb. éjfél körül azér mindenki elszállingózott, mert hát éjfélkor lekapcsolják a neonokat a faluban és gyakorlatilag húúúdesötét van. Az idő az mondjuk nem kedvezett nekünk, mert kétszer is leszakadt az ég, de volt sátor szerencsére, így esővíz nem került a kajába főzés közben. Csak hamu, mert a szél az egész nap fújt. Jól szórakoztunk, vannak képek meg videók, de tilos megosztanom őket bizonyos okok miatt... :D
Most meg készülődünk Szabina diplomaosztójára, megyünk Komáromba. Tényleg hosszú ez a hétvége... de holnap legalább ünnepnap van. És talán végre jobb idő lesz.