Újévi

Először is boldog új esztendőt minden kedves (kevés) olvasómnak (illetve azoknak is, akik csak úgy idetévednek a nagyvilágból - Happy New Year!)!

Mivel úgyis benne vagyok az írásban, meg már elég fáradt is vagyok, így gondoltam, ideje végre megírni 2012 legelső blogbejegyzését. Csak úgy. 

Nem vagyok biztos benne, hogy érdemes-e számot vetni az elmúlt évről, mert hirtelen csak az az egy siker jut eszembe, hogy lediplomáztam, aminek az előzménye az, hogy írtam egy jeles értékelésű szakdolgozatot. Persze biztos voltak még kisebb sikereim is tavaly, de valószínűleg nem olyan fontosak, ha úgysem emlékszek rájuk. Ja, plusz még az, hogy végre megszereztem a jogosítványomat.

Megfogadtam, hogy megérem a következő újévet is - persze nem azért, mert decemberben vége a világnak -, ami a lehető legbénább fogadalom, tudom jól, de pont ezért igyekszem betartani. 

A szilveszterem hasfájósan telt, így a babona szerint az idei évben is kevés remissziós időszakra számíthatok a Crohn-betegségemet illetően, node hát ez egyáltalán nem újdonság. Felkészítettek rá, hogy életem végéig megmarad. És ennek tudatában bele is savanyodtam az életembe. Talán azt kellett volna megfogadnom, hogy leszokok a cigiről, egészségesen fogok étkezni, fogok sportolni (az úszásra már régóta vágyok egyébként is) stb. Bár a savanyodás csak egy része az életemnek, mert keserűség is van bennem, meg rengeteg fájdalom, amivel még mindig nem tudok szembenézni. Talán ezt is meg kellett volna fogadni, hogy erősebb leszek, és nekimegyek a savanykás, kesernyés, fájdalmas dolgaimnak. De nem kell az ilyen dolgokhoz fogadalom, csak akarat. Akaratot kelett volna megfogadni...

Jó nagy kibaszás ördögi kör az újévi fogadalmak áradata, ezért is választottam az egyszerűbb verzióját. Gyávaságból meg lustaságból. Ami biztosan sikerül év végéig, és amiért nem kell keményen megdolgozni, vagy miatta a démonaimmal szembenézni. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem fogom megtenni, vagy legalább megpróbálni. Hisz sose tudhatom. 

Megint csak úszni fogk az árral egy ideig, de legalább már közöny nincs bennem, pedig néha még élveztem is. Lehet, hogy kezdek felnőni. De hogy mihez, abban már nem vagyok biztos. Fura egy világ ez már, fura dolgok történnek és fognak történni, amiket ép ésszel fel se lehet fogni. Néha banális, néha rémisztő, néha meg csak elnézek a dolgok mellett.

De maradjunk vidámak, hisz az újév első napjai igen jól teltek (kivéve a hasfájást), voltak nagy megvilágosodásaim, aminek hála nem kellett annyit gyötrődnöm az esszéíráson (amit csak holnapután kell leadni, de már órákkal ezelőtt befejeztem mindet, ami meglepő, tekintve jól ismert szokásomat, hogy mindig határidőig nyöglődök velük). Hármast kaptam történeti nyelvészetből, amit elég jónak tartok ahhoz képest, mennyi feladatot kellett megcsinálni, meg ahhoz képest is, hogy sokszor értelmetlennek tartottam őket, mivel ha nem kapunk elég információt, abból nem lehet jól dolgozni, hiába van Internet, meg ahhoz képest, hogy baromi sok anyagot kelett feldolgozni kevés tanórában, majd négyoldalas vizsgát írni belőle (ami lehet, hogy normális dolog, csak nem úgy, hogy mellette van még 5 tantárgy, amire úgyanúgy készülni kell, de az oktatási rendszert meg a tanterveket most nincs kedvem bírálni). 

Meg annak is örülni kell, hogy már csak egy vizsgám van, és végeztem is erre a félévre mindennel. Mondjuk arra még azért készülnöm kell, de még van egy teljes napom, és az anyag sem olyan vészesen sok, csak értelmetlen, de ez már az egyéni szocproblémám, hogy nem tudok kibékülni a nyelvészettel.

Éljenek az apró örömök. Értékesek. Szóljon mondjuk ez az év ezekről. 

Mert a bűn büntetést szül / Crime Begets Punishment

Ezt pedig a Crohnosok jól tudják. Én is, csak mindig elfelejtem. Az elmúlt napokban sokat bűnöztem, aminek meg is jött a hatása tegnap. Csak a szokásos.

És akkor most már tanuljunk is a vizsgára rendesen.

And people with Crohn's disease know this very well. I know it, too, though I always seem to forget this fact. I have fallen into sin so many times these last few days and the consequences started to show yesterday. Just the usual stuff, nothing new.  

Now I should start studying for my Language in Socio-Cultural Context exam.

Ha nem tudsz aludni, blogolj!

Tartja a hang a fejemben. 

Szóval igen, ez a helyzet, semmi extra. Ma sajnos lógnom kellett a suliból, mer reggel azt hittem, megdögölök szó szerint, annyira görcsölt a hasam. Aztán lefeküdtem, hogy majd míg hat a gyógyszer, addig legalább kényelmesen legyek. Nem vált be a dolog, mert bár a görcsök enyhültek, jött a már megszokott hasi fájdalom is, aminek mindig rossz vége van, és legalább fél napig tart, ha nem több napig. Holnapra már remélem, elmúlik, mert muszáj suliba mennem. Remélem azt is, hogy minden házimat megírtam történeti nyelvészetre, de azért majd rákérdezek. Brutális az az óra...

Közben meg eszembe jutott, hogy gondolkodni kéne a karácsonyi ajándékokon is, bár már nagyjából ki is találtam, hogy miket szeretnék. Mivel most nincs ösztöndíj, így olcsóbban kellene megúsznom a dolgot, de majd kiderül, mi lesz. Elvileg még messze van, de gyakorlatilag mégsem. 

Na, inkább olvasok, az legalább hasznos és álmosít.

Lógás

A mai autósulis órát kihagytam. Csak a szokásos: egész nap hasmenésem volt és mocskosul fájt a hasam, aztán amikor befejeztem a tarot bejegyzést, ledőltem az ágyba, hátha úgy jobb lesz. De csak az lett a vége, hogy elaludtam, és hát lekéstem a vonatot is ennek következtében. Biztos a reggeli virsli nem tettszett a hasamnak. Aztán amikor porszívóztam, no az még vicces volt... Hát ez van. Nem lett volna probléma, ha van itthon gyógyszer, mer akkor már délelőtt bevehettem volna, és mehettem volna órára. Most már mindegy. Remélem, nem maradtam le semmi fontosról. Most meg megyek reclaim-elni a Blogger fiókomat, nem tudom, van-e értelme, állítólag újítottak, és akinek van fiókja, és 2007 óta nem lépett be, azt törlik. Mondjuk ez rám nem érvényes, de hát nem veszíthetek semmit a loginnal.

UPDATE
Nagyon komoly, bár nem kell a linkre menni, hanem a beállításokban át kell állítani, hogy az újfajta bejegzészszerkesztőt akarom-e használni vagy sem. És végre lehet áthúzottan írni, és nekem mér nem szólt senki, amikor ez megújult???

Ami nem öl meg

Utálok beteg lenni, de szerencsére már javul az állapotom. Múlik a nátha, nem fáj a torkom, de hát a 24 órás antibiotikum letaglózza a szervezetem. Meg szokás szerint a hasam van rosszul megin. A Crohn már csak ilyen, ezt nem fogom kinőni, az biztos. De belehalni se fogok, ez is biztos.
Fura, mennyire nehéz elfogadni egy életfogytig tartó, gyógyíthatatlan betegséget. Persze nem annyira, mint egy halálos betegséget, és lehet, hogy az abnormális cinizmusom mondja ezt, de a halálos kimenetelű betegségnél az ember legalább tudja, hogy egyszer vége lesz úgyis, és nem kell tovább szenvednie. Ez azonban sajnos nem zárja ki azt, hogy olyan nagyon boldog és mindenféle tünet nélkül végigélheti hátramaradt idejét. Szóval igen, én szerencsés vagyok. Vagy mégsem? És megin önző leszek, de azt kell mondjam, nem vagyok szerencsés. Mert mióta éreztem, hogy valami nincs rendben velem, valahogy összeomlott körülöttem minden. Aztán a tünetek egyre sűrűbben jelentkeztek, bár ha a Crohnosok szemszögéből nézzük, akkor nálam csak az "enyhébb" tünetek jöttek elő, mert természetesen vannak, akik nálam ezerszer rosszabb állapotban vannak a betegség miatt. De most magamról írok, talán sajnáltatom is magam egy kicsit. Hogy miért? Mert jólesik, basszus! Most. Gyakran máskor is, néha meg egyáltalán nem. Van, amikor csak röhögök az egészen. És igen, van amikor az éjszaka közepén apámnak kell tartania a testem, hogy ne essek le a WC-ről, miközben kiver a víz, szédülök és elnehezül a mellkasom, és nem tudom, mikor ájulok el, és borzasztóan fáj a hasam a hasmenéstől. Most talán kicsit túl őszinte voltam, és ez nem egy olyasféle információ, ami az embereket úgy igazán érdekelné. Mert eléggé undorító. De tény. És nem kellemes az éjszaka közepén arra felriadni, hogy úgy csikar a hasad, hogy beleszédülsz. Nem a mindennapi valóságom, de jópárszor előfordult már. És nem könnyű túljutni rajta, mert tudat alatt rettegek az ilyen esetektől, és nyugtatóval alszok. Félve fekszek le aludni. Sőt, mostanság ébren maradok addig az időpontig, amikor általában fel szoktam riadni, hogy rosszul vagyok. Ez általában beválik, de van, hogy elalszom, és már fél óra múlva felriadok. Olyankor mégegy nyugtató, és vad agykontroll, hogy "Nem leszek rosszul, minden rendben lesz, csak mélyeket kell lélegezni, és nem gondolni rá, valami szépre gondolni, nem leszek rosszul, nem fáj a hasam, mindjárt megnyugszok és elalszok, nem leszek rosszul, nem leszek rosszul..."
Nehéz beismerni, de nem tudok egyedül megbirkózni vele. Szedem a gyógyszert rendszeresen, próbálok úgy enni, ahogy szabad, bár bevallom, ezt a legnehezebb betartani. És valahogy mégsem tudom túltenni magam ezen. Pedig legyűrhetném, csak erő kell hozzá. És megin pozitív akarok lenni, de legbelül nem hiszem el, hogy sikerülhet. Hogy bármi, amit szeretnék, sikerülhet. Nem érzem elég erősnek magam. Félek.
Hát ez van.
Egyszer madj csak megerősít, ami nem öl meg.